Alapkőletétellel megkezdődött a Hungexpo revitalizációs programja Budapesten, 2021-ig nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat, két új kiállítási csarnokot, egy új fogadóépületet és egy kongresszusi központot építenek.

A Hungexpo Zrt. közleményében kiemelték: Budapest a Hungexpo meglévő kapacitásai miatt már eddig is jelentős célpontja volt a konferencia turizmusnak, az iparág rohamos fejlődése miatt halaszthatatlanná vált a teljes terület revitalizációja.

A beruházás során öt kiállítási csarnok – az A, a B, a D, a G és az F – megújul, megépül két – egy 7500, és egy 9500 négyzetméter területű – új pavilon, és egy új fogadóépület.

A projekt egyik legjelentősebb eleme a kongresszusi központ építése, ahol helyet kap egy 2000 fő befogadására alkalmas, osztható plenáris terem, valamint 24 kisebb szekció terem. Az épületet a jelenlegi legmodernebb, süllyeszthető Gala seats ülésrendszerrel szerelik fel, amely lehetővé teszi, hogy a helyszínt rövid idő alatt átalakíthassák az igényeknek megfelelően – tájékoztatott a társaság.

Felújítják a terület teljes közmű infrastruktúráját, minden pavilont egyedileg lehet majd fűteni, hűteni. Bővül a parkolóhelyek száma, az épületek új infokommunikációs rendszert kapnak, amely segíti a látogatók útba igazítását, és növeli a hasznosítható reklámfelületeket – közölte a Hungexpo.

A fejlesztést a terület tulajdonosa, az Expo Park Kft. rendelte meg és koordinálja. Az Expo Park Kft. 100 százalékos állami tulajdonú gazdasági társaság, a tulajdonosi jogokat az MNV Zrt. gyakorolja.

Az elkészült beruházások és fejlesztések üzemeltetője továbbra is a Hungexpo Zrt. lesz, amely szervezi és rendezi a kiállításokat, konferenciákat, és működteti az infrastruktúrát.

A projekt terveit a Finta Studio Kft. készítette, a beruházás kivitelezője a KÉSZ Zrt.

A Hungexpo az építési munkák alatt zavartalanul működik, valamennyi rendezvényt az eredeti időpontban tartják meg – közölték.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója rámutatott arra, hogy Budapest ezután betöltheti azt a szerepet, ami régóta megilleti, de megfelelő helyszín híján eddig csak korlátozottan tudott részesülni a minőségi turizmus egyik legfontosabb és nem utolsó sorban legjövedelmezőbb ágából, az üzleti turizmusból. A mostani fejlesztéssel a főváros lehetőséget kap bármilyen méretű nemzetközi kongresszus, konferencia befogadására.

A felújított, korszerűsített Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ első nagy, nemzetközi rendezvénye a 2020 szeptemberére tervezett Eucharisztikus Világkongresszus lesz, amelyre 15 000 vendéget várnak. 2021 tavaszán – a tervek szerint – a reptéri terminálok berendezéséről szóló nemzetközi kiállítást rendezik a területen. 2021-ben ugyancsak a Hungexpo ad otthont a Vadászati Világkiállításnak.

(Forrás: MTI, fotó: Kovács Tamás)