Csütörtöktől lehet jelentkezni keresztféléves felsőoktatási képzésekre. Összesen 32 intézmény 505 állami ösztöndíjas mesterképzése és 246 önköltséges alap- és osztatlan képzése, valamint felsőoktatási szakképzése közül választhatnak az érdeklődők – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: azért is érdemes megfontolniuk a fiataloknak azt, hogy folytassák a tanulmányaikat, mert a megújuló felsőoktatási rendszerben még versenyképesebb tudásra tehetnek szert.

A keresztféléves felsőoktatási képzések, amelyekre október 15-től lehet jelentkezni, 2021 februárjában indulnak. A jelentkezők november 15-ig dönthetik el, hogy mely egyetem vagy főiskola mely képzésén szeretnének továbbtanulni. A ponthatárokat 2021. január végén hirdetik ki.

A keresztféléves eljárásban meghirdetett önköltséges alap- és osztatlan szakokra, valamint felsőoktatási szakképzésekre azok jelentkezhetnek, akiknek legalább érettségi bizonyítványuk van; állami ösztöndíjas és önköltséges mesterképzésekre pedig azok, akik legkésőbb 2021 januárjában megszerzik a választott képzéshez szükséges felsőfokú végzettséget.

Jelentkezni kizárólag a felsőoktatási jelentkezés online felületén, az E-felvételi-rendszerben lehet. Az eljárás tudnivalói, szabályai és a meghirdetett képzések a felvi.hu oldalon találhatók.

(Forrás: ITM Kommunikáció)