A 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg a feldolgozóüzemek fejlesztéseinek támogatására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagyobb, komplex projekteket támogató „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című felhívást 150, míg a kisebb léptékű beruházásokra fókuszáló „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című kiírást 50 milliárd forint forráskerettel hirdetik meg. Előbbiben a fejleszteni szándékozók 200 millió és 5 milliárd forint közötti, utóbbiban legfeljebb 200 millió forint támogatásra pályázhatnak, vagyis a két kiírás egymásra épül, kiegészítik egymást. Mindkét megjelent felhívás támogatja a mezőgazdasági termékek feldolgozásával kapcsolatosan épületek kialakítását, felújítását, új eszközök, gépek beszerzését, új technológiai rendszerek kialakítását, valamint az energetikai korszerűsítéseket is.
A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, de ez bizonyos esetekben 70%-ig növekedhet. A felhívásokban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn termelő partnereivel – hangsúlyozta Nagy István.
A beruházási támogatás segíti a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását célzó, versenyképesebb termelési és termékstruktúra kialakítását, valamint a piaci keresletre alapozott kapacitásbővítő komplex, nagyobb léptékű fejlesztések megvalósulását. Nemzetgazdasági szintű elvárás, hogy a fejlesztések megvalósulásának kumulált hatásaként 2030-ra 15 milliárd euróra nőjön a magyar agrár exportérték. A kisebb léptékű projektek esetében a fókusz a kistermelőkön van, számukra kíván kiemelten előrelépési lehetőséget teremteni.
A támogatási kérelmek benyújtására – a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében – a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség. A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.
(Forrás: AM Sajtóiroda)