A benzin- és az élelmiszerárstop meghosszabbításáról döntött a kormány – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton. Támogatni fogják az energiaintenzív kkv-kat és a munkahelymegtartást is.

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy a december 31-én lejáró kamatstopot is meg fogja hosszabbítani a kormány legalább fél évvel.

Szólt arról is, hogy az átlagfogyasztásig a rezsicsökkentést is megvédik és fenntartják. Az elmúlt hónapok ijedtsége után, az első villany- és gázszámlák érkezésekor azt látni, hogy többen férnek bele a meghatározott átlagmennyiségbe, mint amennyien ezt korábban gondolták – fogalmazott, megjegyezve, sokan elkezdtek spórolni is.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette: a kormány az energiaintenzív termelő kis- és közepes vállalkozásokat támogató programot fogadott el. A program október 1-től indul, 2023 végéig tart, és két fontos eleme van:az egyik a működési költségek, a másik pedig a beruházások támogatása – ismertette.

A működési költségek támogatása azt jelenti, hogy három hónapra – októberre, novemberre és decemberre – az energiaintenzív feldolgozóipari kkv-k áram- és gázszámlája növekményének 50 százalékát kifizeti az állam – közölte, hozzátéve, ha például valakinek 10-ről 60-ra felmegy a számlája, akkor nem a hatvannak az ötven százalékát fizetik ki, hanem az 50-nek az 50 százalékát.

Emellett a kormány elindít egy energiaátállási, energiahatékonysági beruházás-támogatási programot, itt maximum 15 százalékos önerő támogatást adnak a kkv-knak annak érdekében, hogy hosszú távon versenyképesek maradjanak. Jelezte: a Széchenyi Kártya Programban támogatott kamatozás mellett vehetők igénybe hitelek ilyen beruházásokhoz, azonban a bankok akár 20-30 százalékos önerőt is kérhetnek.

A vállalkozásoktól azt kérik, hogy a munkahelyeket őrizzék meg, az általuk foglalkoztatottak száma 2023 végével ne csökkenjen 90 százalék alá a jelenlegi szinthez képest – mondta.

Ismertette: uniós definíció szerint energiaintenzívnek tekintenek minden olyan vállalatot, amelynek az energiaköltsége a nettó árbevétel arányában 2021-ben 3 százalék felett volt. A programmal a feldolgozóipari kkv-kat célozzák, azaz azokat a cégeket, amelyek a feldolgozóiparban működnek TEÁOR kód alapján, vagy árbevételük több mint 50 százaléka a feldolgozóiparból származik.

Nagy Márton arra is kitért, hogy a kormány két másik programot – egy gyármentő programot és egy új munkahelyvédelmi akciótervet – is megtárgyalt, de ezekről még nem döntött, a következő hetekben fogja kialakítani ezeknek a keretrendszerét.

A gyármentő programban nagy energiaintenzív iparvállalatoknak, gyáraknak az energiahatékonysági beruházásait fogják támogatni. Itt már nincsen működési költségtámogatás, csak beruházási támogatás, azaz ha saját pénzből vagy hitelből egy cég meg akarja ezt valósítani, akkor ebben segítenek – részletezte.

Az új munkahelyvédelmi akcióterv elindítását a miniszter azzal indokolta: azt látják, hogy a következő hónapokban néhány szektorban, ahol az energiaintenzitás különösen magas, az energiaárak elszabadulása miatt a vállalatok olyan nehéz helyzetbe kerülhetnek, hogy a munkahelyek, a munkaerő csökkentésével válaszolhatnak rá. Leszögezte: a munkahelyeket meg kell őrizni, ezért nagyon fontosnak tartja a kormány az akcióterv elindítását.

Mintegy tízezer potenciális érintettje lehet a kkv-kat érintő programnak. Mivel ezen cégeknek egyéb likviditási problémáik is adódhatnak, például a magasabb bérek kigazdálkodása miatt, a programot három hónap után értékelni fogja a kormány és dönt az esetleges folytatásáról – mondta Nagy Márton.

Közölte: 116 energiaintenzív szektort azonosítottak, és a kkv-knak szánt programmal ezeket célozzák meg, mert azt nem tartják hatékonynak, hogy mindenki nyakló nélkül kapjon pénzt. Az a lényeg, hogy a kkv-k az energiaválság után is életképesek és versenyképesek maradjanak, és megvédjék a munkahelyeket.

(Forrás: MTI, fotó: Illyés Tibor)