Meghirdették a 2022. évi Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot; a gazdaság szinte teljes palettáját lefedő 45 főcsoport több mint 100 témakörében május 31-ig lehet beadni a jelentkezéseket a Kárpát-régió egész területéről – mondta Kiss Károlyné Ildikó, a pályázat alapítója.

Magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok, egyéni vállalkozók vagy alkotó közösségek is beadhatják pályázataikat, amelyekben termék vagy termékcsalád is szerepelhet.

Pap Csaba Gábor, az Országház Alelnöki Titkárságának vezetője olvasta fel Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnökének köszöntőjét, amelyben az alelnök kiemelte: az Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegyének célja, hogy elismerje az áruk, szolgáltatások magas minőségét és elősegítse azok nemzetközi piacokon való versenyképes értékesítését, mindezekkel pedig támogassa a gazdaság fejlesztését.

Tavaly a magyar gazdaság növekedése meghaladta a 7 százalékot, miközben a foglalkoztatottak száma elérte a válság előtti szintet; ezek együttesen pedig azt jelzik, hogy a magyar gazdaság túl van a koronavírus-járvány okozta sokkon – hívta fel a figyelmet Latorcai János.

Ugyanakkor jelezte, az orosz-ukrán konfliktus új kihívások elé állította a világgazdaságot, amelyek alól a magyar gazdaság sem tudja kivonni magát. Példaként említette, hogy Oroszország és Ukrajna a világ búzaexportjának mintegy 29 százalékát adja, ezért a magyarországi mezőgazdaság és élelmiszeripar is korábban nem látott nehézségekkel szembesülhet.

A pályázat 45 főcsoportja érinti egyebek mellett a nehézipar több üzletágát; gépipar, vegyipar, építőanyag-ipar, a könnyűipar számos ágazatát és az élelmiszeripar szinte valamennyi ágazatát. A főcsoportok között a szolgáltatások is megtalálhatók; szabadidős és kulturális tevékenységek, rendezvények, oktatás, vendéglátás, közétkeztetés, szállítmányozás.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2022-ben ötödik alkalommal írta ki a DIAMOND Szervezőiroda Bt., az ExVA Vizsgáló és Tanúsító Kft., a Hajnal Húskombinát Kft., a LEGRAND Magyarország Villamos Rendszerek Zrt. és a SZÁM-PONT Számítástechnikai és Oktató Központ Kft., mint a pályázati rendszer kiírói tanácsa. Kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, szakmai támogatója az Agrárminisztérium.

(Forrás: MTI, fotó: Koszticsák Szilárd)