Az idősödő munkavállalók képzése, és az igényeikhez való alkalmazkodás többszörösen megtérül a munkaadók számára, emellett az időskori munkavégzés csökkentheti a demencia és a depresszió kockázatát is – hívja fel a figyelmet az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA), amely kétéves kampányt indított „Egészséges munkahelyet minden életkorban” címmel.

A szervezet közleménye szerint 2030-ra Európában minden harmadik aktív munkavállaló az idősebb, 55-64 éves korosztályból fog kikerülni. Az öregedő társadalmakban elkerülhetetlen az, hogy a munkavállalók egyre hosszabb ideig járuljanak hozzá a gazdaság fenntarthatóságához, ehhez a jelenséghez pedig nemcsak egyéni szinten, de a munkahelyi közösségeknek, munkaadóknak is alkalmazkodniuk kell – írták.

A közleményben idézik Balogh Katalint, az Európai Munkavédelmi Ügynökség Nemzeti Fókuszpontjának vezetőjét, aki elmondta: az aktív idősödő munkavállalók fel nem tárt erőforrásokat jelentenek a gazdaság és a társadalom számára. A vegyes életkorú munkahelyi közösség segíti a szervezetet a hasonlóan vegyes életkorú fogyasztók igényeit kiszolgálni, a korosztályi sokszínűség támogatja a kreativitást, az innovációt és a tudásmegosztást – fejtette ki.

A kampányhoz meghirdették az Egészséges munkahelyek – Helyes Gyakorlat Díjat, amellyel olyan vállalatokat díjaznak, amelyek innovatív munkavédelmi gyakorlatokat alkalmaznak a fenntartható munka és az egészséges idősödés ösztönzésére, és ezzel példát szolgáltatnak más szervezetek számára is. A jól bevált gyakorlatok egyes példái azt mutatják, hogy a kor előrehaladtával a munkavállalónak biztosított több szabadság vagy a munkateher csökkentése körülbelül három évvel növelte a tényleges nyugdíjba vonuláskor betöltött életkort. (MTI)