Mugur Isărescu román jegybanki kormányzó ingerküszöbét is elérte a multinacionális vállalatok tisztességtelen adózási gyakorlata. Egy ellenzéki törvényjavaslat szerint a társaságoknak ott kellene a megtermelt profit után adózniuk, ahol az keletkezett.
A külföldi cégeknek alá kell vetniük magukat a romániai törvényeknek, tiszteletben kell tartaniuk az adózási rendszerünket, a szabályainkat – jelentette ki Mugur Isărescu. Ezzzel a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója is feliratkozott azok közé, akik szerint meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a multinacionális vállalatok kimenekítik a nyereségüket az országból – írja a Krónika.
A multik eljárását nemrég Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök is bírálta, felhívva a figyelmet, hogy miközben a Romániában alapított cégek mintegy 55 milliárd lejes profitadót fizetnek be évente, a külföldi cégek hazai leányvállalatai mindössze kétmilliárdot.
A számvevőszék statisztikái alapján 2016-ban hét és tízmilliárd euró közötti összegre rúgó nyereséget menekítettek ki Romániából a multik, ami a GDP 0,9 százalékát kitevő bevételt hozott volna az állami költségvetésnek.
Nem véletlen, hogy parlamenti képviselők egy csoportja olyan törvénytervezetet terjesztett a törvényhozás elé, amelynek lényege, hogy a társaságoknak ott kell a megtermelt profit után adózniuk, ahol az keletkezett. Előterjesztésükben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői rámutatnak, hogy jelentős egyenlőtlenség érhető tetten az országban működő kereskedelmi társaságok között, ami megszünteti a versenyképességet és felborítja a belső piac egészséges működését.
Miközben a tevékenységüket kizárólag Romániában kifejtő cégek többek között 16 százalékos adót fizetnek a megtermelt nyereségük után, a multinacionális vállalatok az adóterhek csökkentése érdekében kihasználják helyzeti előnyüket, valamint az adórendszerek közötti eltéréseket.
Hivatalos adatok szerint ötezer, Romániában (is) üzleti forgalmat lebonyolító társaság 2015-ben 48 milliárd eurós nyereségre tett szert.
A román adóhatóság tavaly vizsgálatot indított számos informatikai óriás – közöttük a Google és a Facebook – ellen a Romániában főleg az online eladás terén termelt jövedelmük pontos megállapítása érdekében, az ANAF gyanúja szerint ezek a társaságok kibújtak adózási kötelezettségük alól.
Brüsszeli adatok rávilágítanak, hogy az Európai Unión belüli tisztességtelen adózási gyakorlatok nyomán évente 50-70 milliárd euróra rúg a tagállamok bevételében a társaságiadó-kikerülés.