A FlixBus távolsági buszhálózat szolgáltató 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a magyar fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint száz célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltató.

Tavaly 40 millió utast szállított Európa-szerte a FlixBus, csak az év végi főszezonban december 22. és január 7. között 2.5 millióan utaztak a társaság járataival a kontinensen, december 22-e volt a karácsonyi időszak legforgalmasabb napja. Az év során hat új piacon jelent meg a vállalat, így jelenleg 26 országban 250 buszpartner 1400 járműve közel 200 ezer csatlakozást szolgál ki.

Magyarországon is jelentős volt a növekedés, a FlixBus budapesti megállóinak átmenő utasforgalma megduplázódott 2016-hoz viszonyítva. Tavaly, a nyári menetrendben számos új külföldi célállomás vált elérhetővé a cég hálózatában, többek között Horvátországban, Szlovéniában, Olaszországban, Németországban és Romániában. Egyes útvonalakon tovább sűrítette a járatokat a FlixBus, Budapest és Bécs között már 14-16 közvetlen járatpár közlekedik a forgalmasabb napokon. 2017 novembere óta nemcsak a Népliget, hanem Kelenföld autóbusz-állomás is fogad és indít zöld buszokat.

A FlixBus nyereségessé váló európai üzletága lehetővé tette, hogy a 2013-ban alapított startup idén már globális keretekben gondolkozzon. Az elmúlt év végén a cég bejelentette, hogy az USA-beli terjeszkedést tervezi. „Nem győzzük hangsúlyozni, hogy globális növekedésünk motorja az európai piacunk. Nem dőlhetünk hátra, 2018-ban is dinamikusan fejlesztjük zöld hálózatunkat és szolgáltatásunk minőségét Közép-Kelet-Európában is” – mondta el Arany László, regionális ügyvezető igazgató.

A Magyarországról a társaság járataival elérhető célországok száma idén tovább nő, de már meglévő vonalain is fejleszt majd a vállalat. A Budapest-Bécs irány népszerűségének köszönhetően a jelenleginél is sűrűbb összeköttetést alakít ki a cég a két főváros között.

Emellett a FlixBus 2018-ban tovább digitalizálja a szolgáltatását, több új funkcióval bővítve webes felületét és mobilalkalmazását. A már elérhető papírmentes check-in, állomáskereső, last minute foglalásmódosítás és Google Térképes utazástervezés mellett hamarosan lehetővé válik majd például a buszok aktuális pozíciójának élő követése is.