Létrejött a kompromisszumos megállapodás Nagy-Britannia uniós reformköveteléseiről az EU-tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójának pénteki zárónapján.

A csütörtökön kezdődött brüsszeli tanácskozás középpontjában a londoni kormány reformigényei álltak, amelyekről nehéz és hosszú tárgyalások után született meg az egyezség. Az uniós vezetőknek számos ponton komoly engedményeket kellett tenniük, hogy tető alá hozhassák a kompromisszumot.

David Cameron brit kormányfő legtöbb vitát kiváltó követelését illetően olyan megoldás született, amelynek értelmében Nagy-Britanniában alapvetően négy, de szükség esetén akár hét éven át is korlátoznák az unióból újonnan érkező külföldi munkavállalóknak járó, foglalkoztatással összefüggő juttatásokat. Az intézkedésnek nincs visszamenőleges hatálya, nem érintheti az országban régebben dolgozó vendégmunkásokat.

Az uniós munkavállalók nem Nagy-Britanniában élő gyermekei után járó családi pótlék csökkentéséről olyan megállapodás született, amelynek értelmében az újonnan érkezők esetében azonnali hatállyal lefaragnak az összegből. A már jelenleg is a szigetországban dolgozókra az új intézkedés 2020. január 1-jétől lenne érvényes. Ezt a szabályt az Európai Unió összes tagállama alkalmazhatja.

A megállapodás értelmében Nagy-Britannia kimarad az EU-integráció mind szorosabbra vonásának törvényileg kötelező folyamatából. Emellett ki fogják mondani, hogy az Európai Unióban „egynél több” fizetőeszköz létezik, London pedig különleges biztosítékokat kap arra, hogy egyetlen tagállamot sem érhet diszkrimináció annak alapján, hogy milyen pénzt használ.

Az ülést követő sajtótájékoztatóján David Cameron hangsúlyozta, támogatásáról fogja biztosítani az egyezséget a szombatra tervezett londoni kabinetülésen és arra fogja buzdítani a lakosságot, hogy támogassák Nagy-Britannia európai uniós tagságát a közelgő népszavazáson. Mint mondta, az uniós vezetők által jóváhagyott egyezség megteremti az „élni és élni hagyni” elve alapján működő Európai Uniót. Hozzátette, hogy az EU-ból való kilépés nem a gyors utat jelenti a tejjel-mézzel folyó Kánaánba, és a brit emberek nagyobb biztonságban vannak az unióban, mint azon kívül.

Cameron emellett kijelentette: országa tartósan kivonta magát az EU-integráció mind szorosabbra vonásának folyamatából. Hozzátette, Nagy-Britannia „soha nem fog csatlakozni az euróövezethez”, Londonnak viszont „teljes beleszólása” lesz az egységes európai piacba.

Az Európai Unió alapelveit tiszteletben tartó, minden fél számára tisztességes megállapodás született a brit reformigényekről – közölte péntek éjszaka Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint kifizetődő volt a hónapokon át tartó kemény munka. Megjegyezte, szó sincs arról, hogy a megállapodás értelmében Londonnak vétójoga lesz az euróövezeti döntésekben.

Francois Hollande francia államfő az egyezséghez azt fűzte hozzá, hogy a Londonnak tett engedmények az Európai Unió részéről nem jelentenek kivételezést, és nem sértik az uniós szabályokat

Hasonló véleményének adott hangot Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki szerint az egyezség megerősíti Nagy-Britannia különleges státusát az Európai Unióban, megoldást jelent a londoni kormány követeléseire és nem sérti a közösség alapértékeit.

Tisztességes az egyezmény a német kancellár szerint is. Angela Merkel sajtóértekezletén kijelentette: az elfogadott dokumentum világossá teszi, hogy Nagy-Britanniára nem vonatkozik az EU-integráció mind szorosabbra vonásának kötelezettsége. Mint mondta, ő személy szerint nem ért ezzel egyet, de elég rugalmasak ahhoz, hogy eleget tegyenek a britek kérésének. Megjegyezte, nem érzi úgy, hogy túl sok kedvezményt tettek volna Nagy-Britanniának.

Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarta tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, hogy a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthessenek arról, hogy az EU-n belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

A brit miniszterelnök pártja tavaly májusi választási győzelme óta komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megszerezze a reformokhoz szükséges támogatást. David Cameron e célból minden egyes tagállami vezetővel legalább két alkalommal egyeztetett, húsz tagországba ellátogatott, Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Martin Schulz európai parlamenti elnökkel és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével pedig közel harminc megbeszélést folytatott.

MTI