Valótlanul állította a Gemini-Tel Bt. és a Solennis Orvostechnikai Kft., hogy az Ultherapy elnevezésű szolgáltatás kedvező hatású és hatékony eredményekkel jár. A GVH a reklámok miatt összesen több mint 20 millió forint bírságot szabott ki a két vállalkozásra.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Gemini-Tel és a Solennis 2013 novemberétől a GVH döntésének meghozataláig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott több online és nyomtatott sajtótermékben, valamint honlapjain. A vállalkozások az Ultherapy nevű eljárással kapcsolatban állították, hogy az a valaha kifejlesztett leghatékonyabb és legkíméletesebb módszer, illetve ugyanolyan hatású az arcbőrre, mint egy plasztikai sebészeti beavatkozás.

Azt is mondták, hogy 4-5 hónap alatt eléri teljes hatását, amely a páciens életmódjától, genetikájától függően mínusz 10-15 évet jelent, illetve alkalmazásával gyors és látványos hatás érhető el, valamint, hogy az eredmény évekig tart. A kommunikációban megjelenített „előtte-utána” fotók pedig nem tükröztek valós helyzetet.

A GVH a bírság kiszabásakor a reklámköltség összegét vette alapul. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy az érintett szolgáltatás tapasztalati jellegét (azaz, a beavatkozás hatásosságáról életszerűen csak használat közben lehetett meggyőződni, a jogsértő gyakorlat kiterjedtségét (a jogsértő gyakorlat hosszabb ideig tartott és jelentős számú fogyasztót ért el), valamint az üzenetek erőteljességét, hangsúlyosságát. Így a Gemini-Telre a társaságra kiszabható maximális bírságot, 9,51 millió forintot, a Solennisre pedig 10,5 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

Közleményében a versenyhivatal hangsúlyozza, hogy az egyes klinikai tanulmányokkal és vizsgálati anyagokkal szemben minimális követelmény, hogy hitelesen támasszák alá az adott termékről vagy szolgáltatásról közzétett, így a kereskedelmi kommunikációban is alkalmazott állításokat. E bizonyítékoknak közvetlenül az adott termékhez vagy szolgáltatáshoz és az állítólagos hatáshoz, vagy egyéb tulajdonsághoz kell kapcsolódniuk.

Amennyiben erre nincs mód, más termékek és szolgáltatások bizonyítékainak felhasználása esetén bizonyítani szükséges az ekvivalenciát, irodalmi bizonyítás esetén pedig a szolgáltatásra történő alkalmazhatóságot. További elvárás, hogy a vállalkozásoknak már reklámjaik közzététele előtt rendelkezniük kell e bizonyítékokkal.