A Startup Hungary tizenkét ismert magyar startup alapítója, valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal részvételével alakult meg; az új szervezet tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára.

A szervezet legfőbb célja az alapítók szerint, hogy több és jobb nagyhatású startup jöjjön létre és működjön Magyarországon. A Startup Hungary alapítványként működik, amelynek kuratóriuma az alapítókból és az alapító partnerek képviselőiből áll. A terveik szerint havi rendszerességgel jelentkező programokkal várják majd a startup közösség tagjait.

A kezdeményezés megálmodói fontosnak tartják, hogy segítsék a tájékozódást, a legjobb nemzetközi módszerek és globális cégépítéshez szükséges készségek elterjedését, ezzel segítve olyan startupok létrejöttét, melyek képesek Magyarországon tartani a tehetséges fiatalokat. Az alapítók ezzel összeillő törekvése, hogy a vállalkozók nemcsak a hagyományos részvényesi szemszögből megfogalmazott sikert célozzák meg, hanem a szélesebb társadalmi, etikai nézőpontú értékteremtést is. A szervezet harmadik fontos tevékenységi területe a fentieket alátámasztó szakpolitikai érdekképviselet lesz.

Közölték azt is, hogy mindhárom célt szolgálni fogja egy minden évben azonos módszertannal, a hazai ökoszisztéma szereplőinek bevonásával elkészített éves jelentés a szektor helyzetéről.

A szervezet alapítói:

  • Árvai Péter (Prezi)
  • Balogh Péter (ex-NNG, Baconsult)
  • Fehér Gyula (ex-Ustream, Oktogon Ventures)
  • Györkő Zoltán (ex-Balabit)
  • Halácsy Péter (ex-Prezi, BP School)
  • Horváth Dorka (BookrKids)
  • Lakatos Dávid (Formlabs)
  • Orosz Bálint (ex-Distinction, Craft Docs)
  • Ozsvald Eszter (Yoganotch)
  • Pistyur Veronika (Bridge Budapest, Oktogon Ventures)
  • Prekopcsák Zoltán (ex-Radoop, Prezi)
  • Vinnai Balázs (ex-IND, Codecool, W.UP)

(Forrás: MTI, Portfolio.hu)