Megállapodásra jutottak az Európai Unión belüli telefonhívások percdíjainak maximálásáról a főbb uniós intézmények. A még hivatalos elfogadásra váró egyezség értelmében 2020-tól legfeljebb 19 eurócent (nagyjából 60 forint) lesz a tagállamok közötti hívások percdíja.

Az Európai Parlament (EP) és a tagországok kormányait tömörítő tanács tárgyalói hosszú egyeztetés után szerdán megegyeztek a távközlési szabályok módosításáról. A megállapodás értelmében a jövőben 19 centes felső korlátja lesz az unión belüli, másik tagállamba irányuló percdíjaknak, SMS-enként pedig legfeljebb 6 eurócentet (körülbelül 20 forintot) számolhatnak majd fel a szolgáltatók.

Szakértők rámutattak, hogy bár az új szabályozás csak 2020-ban fog hatályba lépni, egyes szolgáltatók valószínűleg ezt megelőzve már korábban is eleget tehetnek majd ezen előírásoknak, ahogyan az a roamingdíjak eltörlésekor is történt.

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő a szociáldemokrata frakció sikereként értékelte a mostani egyezséget. „Az elmúlt években szívós munkával őröltük fel egyes cégek utóvédharcát, s a megoldás végül mindenkinek jó, de legfőképp az EU polgárainak, akik immár méltányos árakon kommunikálhatnak egymással” – közölte.

Az új szabályokat még hivatalosan is jóvá kell majd hagynia az uniós társjogalkotó szerveknek, az EP-nek és a tanácsnak. A BEUC európai fogyasztóvédelmi szövetség arról számolt be, hogy az EU-n belül hívások díjai jelenleg 5 és 80 eurócent között alakulnak az uniós országokban.

A kritikus hangok szerint ugyanakkor pusztán szükségtelen populista intézkedésről, „politikai ködösítésről” van szó, mert az emberek egy jelentős része már most is ingyenes internetes telefon- és üzenetküldő szolgáltatásokat használ. (MTI)