„Ha minden úgy alakul, ahogy tervezzük, 2017–2018-ban is nagyjából a teljes GDP-bővülés negyedét-harmadát, közvetlenül vagy közvetetten, de a jegybanki programok támogatják” – mondta a jegybank elnöke a Magyar Időknek adott interjújában.

A forintárfolyammal kapcsolatos kérdésre Matolcsy György leszögezte: „Valóban nincs árfolyamcélunk, és soha nem úgy tekintünk egy adott árfolyamszintre, hogy az gyenge vagy erős. A forint szempontjából egyetlen dolgot figyelünk, ez pedig a stabilitás – tehát árstabilitás és pénzügyi stabilitás.”

A jegybanki vásárlásokkal kapcsolatban az elnök kifejtette: „A jegybank a közpénzzel gazdálkodik a közjó érdekében, vásárlásaival pedig a nemzeti vagyon gyarapítását segíti. Világosan elmondtuk, hogy ilyen célokra adófizetői pénzt nem fordítunk, de ha a jegybanki eredmény ezt lehetővé teszi, alapítványainkon keresztül is támogatjuk a pénzügyi kultúra erősítését, a gazdasági-pénzügyi oktatást.”