Ebben az évben már Budapest Borfesztiválként rendezik meg a Budavári Borfesztivált. Az eseményre szeptember 8. és 11. között kerül sor, négy napig tart, a korábbi öttel szemben.
A névváltozás sokaknak nem is fog feltűnni, hiszen egyik indoka épp az volt, hogy így emlegették legtöbben a rendezvényt korábban is – mondta a Borászportálnak Oláh Rita, a rendezvény egyik főszervezője.
Idén a szerdai, korábban „szakmaiként” emlegetett nap nem szerepel a programban. Akik rendszeresen látogatják a fesztivált, tudják, hogy évek óta nem szakmai az első nap, hiszen kifejezett borszakmai programok a rendezvény összes napján lesznek – mondta Oláh Rita.
2016-ban számtalan meglepetéssel, újítással, változással készülnek a 25., jubileumi Borfesztiválra. Részben azért lesz egy nappal rövidebb a rendezvény, mert a programokra jobban koncentrálnak.
Figyelembe vették a kiállító borászok kérését, akik sokszor mondták már, hogy elég nagy költséget jelent az 5 nap (parkolás, szállás, alkalmazottak), illetve szüret idején nem is szeretnek sokáig távol lenni a birtoktól.
A főszervező arra számít, hogy az első nap vendégköre ellátogat a rendezvényre valamelyik másik napon is.