A technológiai cégek uralják a FutureBrand által összeállított, a világ legerősebb márkáit bemutató toplistát. A rangsort már második éve vezeti a Google – írja a Világgazdaság.

A Google a legerősebb márka a világon a FutureBrand felmérése szerint, ezzel a társaság már második éve vezeti a tanácsadó cég által összeállított rangsort – írja a Világgazdaság.

A fogyasztók véleménye, a jövőbeni lehetőségek, valamint a piaci érték alapján összeállított lista élmezőnyében egyébként meghatározó szerepet játszanak a technológiai vállalkozások. Az Apple és a Microsoft következik a második és harmadik pozícióban

Az idei FutureBrand márkarangsor élmezőnyében az egészségipar három szereplője is megtalálható. Ezt a szektort 18 vállalat képviseli a 100-as listán, míg techno­lógiai cégből csak 11 szerepel rajta.

Még nagyobb számban találhatunk a pénzügyi szegmensből ismert brandeket a felsorolásban, összesen 19 van belőlük. Közülük a legelőkelőbb helyen a MasterCard végzett, megszerezve a nyolcadik pozíciót.