Nádler István, Reigl Judit, Maurer Dóra és Keserü Ilona munkái mellett Bak Imre Festmény II. című alkotását is elárverezi március 27-i tavaszi kortárs aukcióján a Virág Judit Galéria, amely másnap grafikai aukciót is rendez Budapesten.

A tavaszi aukció első napján 1945 utáni és kortárs alkotások kerülnek kalapács alá, a legnagyobb szenzáció ezúttal Bak Imre Festmény II. című, 1969-es képe lesz, amely a magyarországi absztrakt festészet egyik ikonikus műve. A 30 millió forintos kikiáltási árról induló festmény minden eddigi rekordot megdönthet Bak életművében.

„Különleges festészeti technikával készült ez a mű, amelyről bátran kijelenthetjük: az egyik legerősebb kortárs kép az elmúlt évekből. A művész a színmezőket többszörösen átfestette, mígnem az utolsó ecsetvonás is eltűnt a vásznon” – mondta Kelen Anna, az aukciók vezetője. A művészettörténész hozzátette, ezt ez eljárást Bak Imre akkor alakította ki magának, amikor 1965-ös nyugat-európai tanulmányútja után hazatért, és átállt az olaj használatától az akrilra. Hazatérése után Bak Imre a magyar konstruktivista hagyományra, a népművészetre, valamint a legfrissebb nyugati tendenciákra reflektálva hozott létre nemzetközi viszonylatban is jelentős műveket, így például a szín és a forma plasztikus, dekoratív minőségeire építkező Festményt II.-t is.

Az aukció másik szenzációjának a galéria a Szölke-gyűjteményét szánja, amelynek magját a nyolcvanas, kilencvenes években készült művek alkotják. Szölke László több száz művet számláló kollekciója nemcsak festményeket, hanem szobrokat, grafikákat, érméket is magában foglal.

Március 28-án grafikai aukcióval folytatódik a Virág Judit Galéria tavaszi árverése. Az előző századfordulót Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József és Vaszary János alkotásai képviselik az anyagban, de kalapács alá kerülnek többek közt Patkó Károly, Kádár Béla, Victor Vasarely, valamint Nádler István, Konok Tamás és Maurer Dóra munkái is.

A kortárs aukció színhelye a Kongresszusi Központ, a grafikai aukció helyszíne a Virág Judit Galéria lesz.

A két árverés anyaga személyesen is megtekinthető március 16. és 26. között a galériában, valamint virtuális túra formájában a https://viragjuditgaleria.hu weboldalon.

(Forrás: MTI, fotó: Bak Imre: Festmény II. (részlet) – Virág Judit Galéria)