A Mabisz rendez minden olyan kárt, amelyet a csődbe ment Astra magyarországi kgfb-s ügyfelei okoztak. Minden egyéb biztosítás esetében a társasággal szembeni követelést a román biztosítási garanciaalap rendez, de csak akkor, ha a károsult március elejéig elküldi hozzá a szükséges iratokat.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) és a román pénzügyi felügyelet (ASF) mellett működő biztosítási garanciaalap (FGA) megállapodást kötött a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb)  károsultjainak kifizetéséről – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményéből.

Az egyezség szerint Magyarországon a Mabisz fogadja, méri fel, szemlézi és fizeti ki forint alapon az Astra Biztosító hazai fióktelepe kgfb-biztosítottjai által okozott károkat az FGA nevében is azoknak a károsultaknak és követeléssel élőknek, akiknek ezt még nem rendezték és nem térítették meg.

A kgfb-károk intézését, kifizetését a múlt év őszén született törvényi szabályozás nyomán már jelenleg is végzi a Mabisz, javasolt, hogy az eddig még nem jelentkező károsultak késlekedés nélkül jelentsék be követelésük a szervezetnél. Ezzel párhuzamosan célszerű, hogy az esetleg még mindig Astra kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelek minél hamarabb szerződjenek át egy másik biztosítóhoz – hívta fel a figyelmet az MNB.

Az egyéb, nem kgfb jellegű – például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján benyújtott – kárigényeket, illetve az Astra-szerződők által befizetett, de meg nem szolgált (akár kgfb) biztosítási díjakat az FGA téríti meg. Mint azt az ASF legfrissebb tájékoztatásában közölte az MNB-vel, az FGA-hoz március 3-ig lehet megtenni magyar nyelven – kizárólag írásban – a kárbejelentéseket és a kárrendezést megindító kérelmet úgy, hogy azok addigra meg is érkezzenek. Célszerű a korábban az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének vagy esetleg az FGA-nak korábban már beadott kárbejelentéseket is ismételten megküldeni.

A magyarországi nem kgfb-s károsultaknak, meg nem szolgált díjat visszaigénylőknek a román jogszabályok alapján még egy további írásos kárkifizetési kérelmet is be kell adniuk az FGA-hoz. Célszerű ezeket is – akár együtt a többi dokumentummal – úgy elküldeni, hogy március 3-ig megérkezzenek a címzetthez. Az FGA-nál tehát többféle kérelmet kell kitölteni, ezek, s az elküldésükkel kapcsolatos tudnivalók a román garanciaalap honlapján, illetve ügyfélszolgálatán érhetők el.

A román hivatalos értesítőben (Bucharest Tribunal) január 21-én tették közzé, hogy a bukaresti törvényszék december 3-án elrendelte a román Astra Biztosító felszámolását. Ez azonban nem emelkedett jogerőre, mert január 29-én a román Astra Biztosító egyik fő részvényese fellebbezett a döntés ellen. A végső döntést bíróság mondja majd ki, amelynek időpontját még nem jelölték ki. Az FGA honlapján közzétett közlemény szerint a román garanciaalap azt követően teljesít kifizetéseket a bejelentett, elismert igényekre a követeléssel élőknek, hogy a felszámolásról szóló döntés jogerőssé, véglegessé válik.

Az MNB – amely nem felügyeli az Astra Biztosítót – az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos teendőkről és szabályokról a Mabisz honlapján találhatók naprakész információk.