
A román Pénzügyi Felügyelet vizsgálatot indított annak kiderítésére, kimeríti-e a manipuláció fogalmát a román pénzügyminiszter minapi – később tagadni próbált – kijelentése, hogy megszüntetik a nyugdíjrendszernek a kötelező magánnyugdíjból álló pillérét.
Nem csitulnak a kedélyek a kötelező magánnyugdíj esetleges államosítására irányuló kormányzati szándékkal kapcsolatban. A Pénzügyi Felügyelet (ASF) vizsgálatot indított azután, hogy Ionuț Mișa pénzügyminiszter június végi beiktatása előtt a második nyugdíjpillér esetleges bezárásáról nyilatkozott – írja a Krónika.
A miniszter szerint az itt felhalmozott közel nyolcmilliárd eurót visszaadják a mintegy hétmillió befizetőnek, akik majd eldönthetik, az állami nyugdíjrendszert vagy a harmadik pillért, az önkéntes magánnyugdíjat választják.
A bejelentésre mélyrepülésbe fogott a lej árfolyama, a bukaresti értéktőzsdén az első húsz társaság mutatói több mint 4 százalékot zuhantak, az aznap elszenvedett veszteségek becslések szerint 1,5 és 3 milliárd lej között mozognak.
Bár Mihai Tudose kormányfő (a fotón) azóta többször leszögezte, hogy kormányának nem áll szándékában államosítani a magánnyugdíjakat, a piacot nem sikerült megnyugtatnia. Szakértők szerint a pénzügyminiszter „nem beszélt a levegőbe”.
A nyugdíjasok aránya már több mint másfél évtizede meghaladja az adófizető munkavállalókét, emiatt becslések szerint a rendszer akár egy évtizeden belül összeomolhat.