Három hónap alatt 36 közérdekű nyugdíjas szövetkezet alakult Magyarországon és számuk valószínűleg tovább emelkedik majd. Csaknem minden harmadik szövetkezetet Budapesten jegyezték be.

A július elsején hatályba lépett törvénymódosítással nyílt lehetőség közérdekű nyugdíjas szövetkezetek alapítására. Az új szövetkezeti forma létrehozásának célja, hogy az aktív nyugdíjasokat reintegrálja a munkaerőpiacra, ezzel csillapítva az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiányt a versenyszférában.

A cégek számára azért kedvező, hogy bizonyos munkafolyamatokat kiszervezzenek ezen szövetkezetek tagjainak számára, mert jelentősen kisebb közterheket kell befizetniük az államkasszába, mintha aktív korú munkavállalót alkalmaznának. A közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja után sem egészségügyi hozzájárulást, sem szakképzési hozzájárulást nem kell fizetni és mentes a szociális hozzájárulási adó fizetése alól is.

Mentesül a személyi jövedelemadó fizetés alól a nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja által a személyes közreműködés ellenértékeként juttatott élelmiszer. Együttesen a minimálbér mértékéig adómentes a szövetkezet tevékenységének eredményeként előállított javak vagy fogyasztásra készétel vásárlására felhasználható utalvány formájában megszerzett bevétel, amennyiben nem haladhatja meg havonta a minimálbér 25 százalékát.

Adómentes továbbá a nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagjának vagy családtagjának élelmiszer, fogyasztásra készétel vásárlására felhasználható utalvány formájában legfeljebb havonta a minimálbér összegét meg nem haladó értékben támogatásként vagy segélyként juttatott bevétel is.

Szeptember végéig összesen 36 közérdekű nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be és valószínűleg jó néhány van bejegyzés alatt – ismertette a friss adatokat Hantos Zoltán az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere. Ebből 19 szövetkezet fő tevékenysége munkaerő közvetítés, egyéb emberierőforrás-ellátás, – gazdálkodás, vagy munkaerő kölcsönzés. Ez azt jelzi, hogy ezek a társulások több szakterületre kívánnak nyugdíjas munkaerőt irányítani, illetve közvetíteni.

A többi szervezetből három csomagolással, három összetett adminisztratív szolgáltatással, három egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatással, kettő épülettakarítással, és további kettő pedig szakmai, tudományos, műszaki tevékenységgel foglalkozik. Ezek mellett 1-1 szövetkezet fő tevékenysége az építményüzemeltetés, a felsőruházat gyártás, a fénymásolás, és az üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás köréből kerül ki.

Földrajzi eloszlás tekintetében a fővárosban alakult a legtöbb közérdekű nyugdíjas szövetkezet, de például Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyékben is többen láttak fantáziát a szövetkezet alapításban.

A hazai gazdaságot sújtó fokozódó munkaerőhiány miatt az ilyen szövetkezetek és az általuk foglalkoztatott nyugdíjasok száma is várhatóan emelkedni fog a jövőben, amit az esetlegesen számukra megnyíló pályázati források is tovább segíthetnek – zárja elemzését a céginformációs szolgáltató szakembere.