194 400 közfoglalkoztatott dolgozott májusban, ők tették ki az összes foglalkoztatott közel hét százalékát – derül ki a KSH kedden közzétett jelentéséből.

Az áprilisi 185 100 után májusban 194 400 közfoglalkoztatott dolgozott Magyarországon, közülük 193 500-an teljes munkaidőben. A közmunkás bruttó bér 80 692 forint volt az év ötödik hónapjában, ami elmarad az áprilisi, „történelmi csúcsnak” számító 82 380 forinttól.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalatoknál, a költségvetési intézményeknél és a statisztikai hivatal által vizsgált nonprofit szervezeteknél májusban összesen 2,882 millióan dolgoztak, a bruttó átlagkereset 247 237 forint volt. A létszám 5,3 százalékkal, a kereset 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A közmunkások nélkül a nemzetgazdasági bruttó átlagbér 260 660 forint volt az év ötödik hónapjában, 4,0 százalékkal több, mint 2014 májusában.