Először ült össze Palkovics László innovációs és technológiai miniszter társelnökletével a magyar-baden-württembergi vegyes bizottság 2019. június 5-6-án, Zalaegerszegen és Budapesten.

A találkozó több területen is előrelépést hozott a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban: a felek közös projekteket dolgoznak ki pl. a mesterséges intelligencia, az 5G hálózatok fejlesztése területén, szorosabbra fűzik a kutatási, egyetemközi együttműködéseket, vállalatok bevonásával fokozzák a kétoldalú tapasztalatcserét.

Baden-Württemberg a legnagyobb ipari központ Németországban, az Európai Unió egyik „innovációs motorja”, az országon belül itt a legmagasabb az egy főre eső újítások, szabadalmak száma. A tartományban közel 300 olyan kis- és középvállalkozást tartanak számon, amely a fejlett technológiai megoldásainak és K+F-tevékenységének köszönhetően a globális piacon is sikerrel tud megjelenni.

Palkovics László a találkozón kifejtette, hogy a Magyarországgal közös kereskedelmi forgalmat tekintve Baden-Württemberg a második helyet foglalja el a német tartományok sorában. A külkereskedelmi egyenleg magyar szempontból tartósan pozitív, ez az egyetlen német tartomány, ahová többet importálnak Magyarországról, mint amennyit exportálnak ide. Tavaly és tavalyelőtt a hozzávetőleg 11 milliárd eurós összes termékforgalomból mintegy 6 milliárdot tett ki a magyar kivitel. A tartomány Magyarország kiemelkedően fontos befektetője, a legjelentősebb beruházások az elmúlt évekből a Mercedes-Benz új kecskeméti gyára, a ZF új gyáregységének megépítése Egerben és a Bosch cégcsoport kapacitásbővítése Miskolcon.

A magyar miniszter elmondta, hogy Németország más tartományai mellett Baden-Württemberggel is egyre hangsúlyosabbá válnak a digitalizációs és K+F+I együttműködések. A tárcavezető idén tavasszal kezdeményezte a közös munka aktuális igényekhez igazodó megújítását. A felek a találkozó zárásaként aláírt jegyzőkönyvben rögzítették, hogy egyetértenek a közös projektek kidolgozásának és támogatásának szükségességében, különösen a mesterséges intelligencia, az 5G hálózatok fejlesztése és használata, a kiváló minőségű informatika területén. Szorosabbra kívánják fűzni a kutatási együttműködést a kvantumtechnológia területén, az autóiparban és a technológiaátadásban. Vállalatok bevonásával fokozzák a kétoldalú tapasztalatcserét a gazdaság digitalizálása, az Ipar 4.0 és a startup vállalkozások terén, a kölcsönös piaci fejlődés megkönnyítése érdekében. A felek a kiegyensúlyozott egyetemi kapcsolatok továbbfejlesztésére is törekszenek, egyebek mellett megerősítették korábbi vállalásaikat az Andrássy Gyula Egyetem pénzügyi stabilitásának középtávú biztosítása érdekében. A vegyes bizottság 2019-2020-ra szóló munkatervében összesen 72 projekt megvalósítását tűzték ki célul, ezek közül 15 új elemként szerepel a feladatok sorában.

A Magyar-Baden-Württembergi Vegyes Bizottságot 1991-ben alapították, ez volt az első kormányközi vegyes bizottság, amelyet a tartományi kormány a vasfüggöny leomlása után létrehozott. A magyar társelnöki feladatokat 2019 márciusa óta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter látja el. A testület két év múlva, Németországban ülésezik újra, addig a közös munka elsősorban a megújult szakértői munkacsoportokban folytatódik.

(Forrás: ITM Kommunikáció, fotó: Író Zoltán)