Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés, a majdnem egy százalékpontos mérséklést 2016-ról 2017-re sikerült elérni úgy, hogy közben az unióban jelentősen nőtt az átlagos közteher.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az Eurostat adatait idézve elmondta: Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés a 2016-os 39,3 százalék után tavaly 38,4 százalékra csökkent. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert míg az úgynevezett adócentralizációs ráta Magyarországon jelentősen csökkent, addig az Európai Unióban 39,9 százalékról 40,2 százalékra nőtt.

2017-ben a 9 százalékos mértékű társasági adóval nemcsak a nemzetközi befektető cégek fókuszába került Magyarország, hanem összességében 150 milliárd forintot hagyott mintegy 580 ezer hazai vállalkozásnál.

A kkv-knak is jelentős megtakarítást hozott a múlt év, hiszen két százalékponttal (16-ról 14 százalékra) csökkent a kisvállalati adó (kiva) kulcsa, és ekkor duplázódott meg (12 millió forintra emelkedve) a kisadózók tételes adójának (kata) bevételi határa is. A szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 2017-ben radikálisan, öt százalékponttal csökkent – sorolta az államtitkár.

A kormány adópolitikájának a fókuszában az adócsökkentés és az egyszerűsítés áll; szemben az uniós trenddel, az adócsökkentések folytatódnak. A szocho mértéke már csak 19,5 százalék, 2019 júliusától további két százalékponttal lehet kevesebb. A kiva kulcsa is alacsonyabb lett, 2018-ra 13 százalékra csökkent.

Magyarország tehát meg tudja tartani előkelő helyét az EU rangsorban – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, néhány éven belül legalább ilyen jó eredményeket szeretnének elérni az adózással kapcsolatos adminisztráció csökkentésében is.

A leggyorsabb és leghatékonyabb eredmény szerinte az adószakma bevonásával érhető el. A Pénzügyminisztérium ezért már ősszel összehívta az első adótanácskozást a legnagyobb ügyfélkörrel és szakmai tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek és szervezetek részvételével.

Az egyszerűsítést célul tűző fórumra jövőre komoly munka vár, 2021-ig ugyanis a felére szeretnék csökkenteni azt az időt, amit egy vállalkozás az adózással kapcsolatos adminisztrációra fordít – szögezte le Izer Norbert.

(Forrás: MTI/Pénzügyminisztérium)