Home Világ Magyar startupokat segítő központ nyílik Washingtonban

Magyar startupokat segítő központ nyílik Washingtonban

0
Magyar startupokat segítő központ nyílik Washingtonban

Magyar startup cégeket és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik Washingtonban a magyar nagykövetségen. A cégeket a kapcsolatrendszer mellett a tartózkodás költségeinek átvállalásával is támogatják.

Szabó László washingtoni nagykövet a csütörtöki jelképes alapkőletételen elmondta, Magyarország a tudományos felfedezések és újítások hosszú történetével dicsekedhet. Hozzátette, a magyar nagykövetség elsődleges feladatának tekinti a „legjobb és legcsillogóbb elmék amerikai megjelenésének elősegítését”.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az eseményen Donald Trump amerikai elnök jelszavát idézte: „Amerika az első”, majd hozzátette, hogy a magyar kormány 2010 óta azt vallja, hogy számára Magyarország az első. Az államtitkár szerint ez az őszinte beszéd lehetőséget teremt Magyarországnak, hogy megtalálja azokat a lehetőségeket, amelyek mindkét ország számára előnyösek.

„Ez a központ, amelyet most létrehozunk, lehetőséget teremt a kreatív magyar ötletekből sarjadó magyar innovatív vállalkozások számára, hogy megjelenjenek az amerikai piacon” – fogalmazott. Úgy vélte, az amerikai piacon óriási lehetőségek várnak a magyarokra. Aláhúzta: változatlanul az Egyesül Államoké a világ legnagyobb és legfejlettebb piacgazdasága, ahol hisznek a versenyben és örülnek annak, hogy ez a verseny erősödhet majd azáltal is, hogy Magyarország létrehoz Washingtonban egy ilyen központot.

Az államtitkár bizakodón szólt arról, hogy a magyar kreatív ötletekre épülő innovatív vállalkozások megállják helyüket az amerikai piacon is. Utalt a Harvard Egyetem egyik kutatására, amely azt vizsgálta, hogy a kockázati tőkebefektetők mibe fektetnek, és kiderült, hogy elsősorban a jó csapatokba és az „emberi minőségbe” szeretnek beruházni.

György László hangsúlyozta: a magyar kreatív gondolkodás – a sajátos magyar történelem, a kulturális hagyományok és nyelv miatt is – igazi minőséget képvisel. Ennek alátámasztására a Blackrock amerikai befektető vállalkozást említette, amely Budapesten hozta létre kelet-közép-európai fejlesztő központját.

Arra a kérdésére, hogy az innovációs központ hogyan segíti a magyar vállalkozásokat és startupokat, György László kifejtette: a magyar kormány anyagilag támogatja ezeket a kezdeményezéseket, így például a infokommunikációs vállalkozásokat öt és félmilliárd forinttal segíti. Az amerikai piacra törekvőknek az első három hónapban finanszírozza az amerikai tartózkodást, és már előzetesen segít nekik a kapcsolatteremtésben.

Az államtitkár elmondta, hogy Washingtonban már felvette a kapcsolatot olyan amerikai üzletemberekkel, akik jól ismerik a helyi üzleti környezetet, tudják, hogy egy-egy jó ötlet hogyan „illeszthető” a legjobban az amerikai elvárásokhoz és lehetőségekhez, és készek a magyar innovációk segítésére is. Mindehhez persze a magyar vállalkozók aktivitása, fürgesége, szemfülessége is szükséges – tette hozzá György László.

(Forrás: MTI)