Az Enterprise Hungary és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Get in the Ring néven nemzetközi startup versenyt rendez a kínai Chengduban. A májusi eseményen négy magyar vállalkozás kap lehetőséget, hogy megmérettesse magát nemzetközi befektetők előtt.

A Get in the Ring a világ egyik legnépszerűbb startup versenyformátuma, melynek keretein belül a csapatok a befektetetésekért vívott küzdelmet élő showműsor keretében bonyolíthatják le. A selejtezők után, a döntőbe jutott, innovatív ötlettel rendelkező csapatok öt körből álló előadássorozatban győzhetik meg a zsűri tagjait és a befektetőket ötletük megvalósíthatóságáról és piacképességéről.

Idén négy magyar startup vehet részt a Get in the Ring kínai eseményén az Enterprise Hungary és a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében. A szakmai szempontok alapján kiválasztott magyar vállalkozások mellett kínai startupok is ringbe szállnak a május 12-én Chengduban megrendezett eseményen. A versenyben legjobb helyezést elérő csapatok továbbjutnak a 2018-as Get in the Ring Global döntőjébe. A zsűriben helyet foglalnak majd az új, 50 milliárd forintnyi kockázati tőkealapot kezelő szervezet, a Hiventures befektetési szakértői is.

A versenyben résztvevő csapatok az eseményt követően a Chongqing-i magyar főkonzulátus szervezésében Nyugat-Kína legnagyobb, a Bank of China által is támogatott Kínai-Magyar Üzleti Fórumán is részt vesznek. Az érdeklődő innovatív vállalkozások többet is megtudhatnak a kínai üzleti lehetőségekről és a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjáról, a versenyt megelőző meetup rendezvényen 2017. március 28-án 18:00-tól a Mosaik coworking irodában.