Négy év alatt több mint négyszázezer ember, tízből egy adófizető tudott legalább egy lépcsővel feljebb lépni a fizetési létrán. Az adóhivatal adatai szerint 2011-hez képest tavaly tíz százalékkal csökkent az alacsonyabb bért hazavivők tábora – írja a Magyar Idők.

Sajátos folyamatok rajzolódnak ki abból az adatsorból, amely a magyar adófizetők elmúlt évekbeli kereseti viszonyait, s azok változását mutatja be – olvasható a Magyar Időkben.

Kiindulópontként a 2011-es év számíthat: ez volt az első esztendő, amikor a polgárok már – ha csak részben is, de – alkalmazhatták az egykulcsos, családokat támogató személyijövedelemadó-rendszer előírásait. Ebben az esztendőben valamivel kevesebb mint másfél millió ember vallotta azt, hogy legális keresete nem haladta meg az akkori minimálbér éves összegét, 936 ezer forintot. Három év leforgása alatt az érintettek száma százezerrel emelkedett.

Kis Péter András, az adóhivatal szóvivője szerint azok is ebben a csoportban szerepelnek, akiknek csak alkalmi munkái voltak, vagy huzamosabban tevékenykedtek ugyan, de bizonyos okok miatt nem dolgozták végig az évet. Minimálbért vagy kevesebbet fizető rendszeres állása nagyjából 720 ezer embernek volt tavaly

Időközben számottevően megemelkedett a minimálbér: a 2011-es 936 ezer forinthoz képest tavaly több mint 1,2 millió forint volt a legkisebb juttatás éves összege.