Magyarország megnyitotta harmadik spanyolországi diplomáciai képviseletét, a madridi nagykövetség és a barcelonai főkonzulátus után a dél-spanyolországi Málagában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az új konzulátuson rendezett avatóünnepségen.

„Itt, az újrainduló világban, amikor élesedik a gazdasági verseny, amikor ismételten útra kelnek az emberek, nagy szükség van helyben az érdekképviseletre, a segítségre, a diplomáciai munkára” – fogalmazott a tárcavezető.

Mint mondta, a koronavírus járvány legnagyobb vesztesei közé tartozik a turizmus, amely globálisan 87 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben, míg az ágazatból származó bevételek több mint ezer milliárd dollárral csökkentek, és 100-120 millió munkahely került veszélybe világszerte.

„Az emberek újra útra fognak kelni, erre nekünk is fel kell készülnünk, hogy ha kell, akkor segítséget tudjunk nyújtani a külföldre utazó állampolgárainknak” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter szerint az andalúziai külképviselet megnyitása a gazdasági érdekérvényesítés szempontjából is ésszerű, mivel Andalúzia a második legnagyobb spanyol tartományként 15 százalékkal járul a spanyol gazdasági teljesítményhez (GDP). Emellett sportdiplomácia jelentősége is van, mert sok magyar első osztályú futballcsapat választja a térséget téli felkészülés helyszínéül. „Szeretnénk, ha ez fordítva is igaz lenne, és kétirányúvá válna a sportügyi együttműködés” – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy Andalúziában mintegy négyezer magyar állampolgár él, a konzulátus jelenléte pedig segíthet abban is, hogy kapcsolatuk aktív maradjon az anyaországgal.

„Szeretnénk, ha a magyar turisták mielőbb visszatérnének Spanyolországba” – jelentett ki Teófilo Ruiz Municio helyettes kormánybiztos, hozzátéve, hogy a járvány előtt 2019-ban körülbelül 300 ezer magyar választotta úti célként a dél-európai országot.

(Forrás: MTI, fotó: Barbara Iandolo/Pixabay)