Székesfehérváron és a Velencei-tavon járt a Magyar Kincsek eseménysorozat. A Magyar Termék Nonprofit Kft. egynapos programjain kiemelkedő hazai kulturális, természeti, történelmi értékeket mutat meg az érdeklődőknek.
A Magyar Termék tanúsító védjegyrendszert működtető társaság az idén indította el az egy-egy régió kincseiből válogató programsorozatot, amelynek a második állomásán először a királyok városába kalauzolták el a velük tartókat. A résztvevők megismerkedhettek az 500 évig magyar koronázóhelynek számító város történelmi nevezetességeivel éppúgy, mint a virágórával vagy a harangjátékkal. Ezután az Albapark étteremben kóstolhatták meg a Világevő gasztrobloggal közösen kialakított degusztációs menü fogásait, majd egy kenutúrán rögtön le is dolgozhatták az ebédet, és megcsodálhatták a Velencei-tó vadregényes élővilágát.
A Magyar Kincsek sorozat hamarosan folytatódik, hiszen a résztvevők visszajelzései pozitívak, és nemcsak ők jönnének el örömmel az újabb állomásokra, hanem sok olyan érdeklődő is, akinek eddig nem volt rá módja. Rajtuk kívül több turisztikai szervezet figyelmét is sikerült felhívni a Magyar Kincsekre, amelyhez szívesen csatlakoznának. Októberben Halországba és egy, csak külön engedéllyel látogatható ipari létesítménybe kalauzolják a partnereiket, illetve mindazokat, akiknek az érdeklődését fel akarja kelteni a Magyar Termék védjegyekben rejlő lehetőségekre.
Benedek Eszter ügyvezető szerint a Magyar Kincsek sorozattal fel akarják hívni arra a figyelmet, hogy sok olyan „Magyar Kincs” van, amely érdemes arra, hogy szélesebb körben is megismerjék, csak meg kell találni és népszerűvé kell tenni őket. Másfelől pedig még a legismertebb „Magyar Kincseknek” is vannak olyan értékeik, amelyek bemutatásával növelhető a vonzerejük. Így kapcsolódik a Magyar Kincsek programsorozathoz a Magyar Termék tanúsító védjegy, hiszen ennek is az a célja, hogy a megbízható hazai termékeket és szolgáltatásokat megmutassa és népszerűbbé tegye a vásárlók körében.