Az idén 2,4, jövőre 3,1 százalékkal nőhet a magyar GDP a Deutsche Bank legfrissebb előrejelzése szerint.

A tavalyi 2,9 százalék után az idén 2,4, 2017-re pedig 3,1 százalékos GDP-növekedést várnak a magyar gazdaságtól a Deutsche Bank elemzői. Ezek a növekedési ütemek európai összevetésben gyorsnak mondhatók – az eurózóna egészére vonatkozó prognózis az idén és jövőre is 1,5 százalékos bővülés –, a lengyel és a cseh gazdaság növekedésétől azonban elmaradnak. A Deutsche Bank prognózisa szerint Csehországban az idén 2,6, jövőre 3,2, Lengyelországban pedig mindkét évben 3,5 százalékos növekedés várható.

A költségvetési hiány tekintetében sem a Magyarországra vonatkozó előrejelzések a legkedvezőbbek. A Deutsche Bank szerint az idei 2,2 százalék után jövőre 2,0 százalékos lehet a GDP-arányos hiány. Csehországban a szóban forgó két évre kisebb, 1,4, illetve 1,2 százalékos, Lengyelországban pedig nagyobb, 2,9, illetve 2,7 százalékos deficitet prognosztizálnak a legnagyobb német bank szakemberei.

A költségvetési fegyelem Európa-szerte javul: a 2016-os büdzsé Németországban – a Deutsche Bank szerint is – nullszaldós lehet, de a GDP-arányos deficit várhatóan Hollandiában (1,7 százalék), Ausztriában (1,6 százalék), Írországban (1,1 százalék) és Svédországban (1,0 százalék) is 2 százalék alatt marad.