A látássérültek és más fogyatékossággal élők (mozgássérültek, színtévesztők, epilepsziások) internethasználatát segítő szolgáltatást fejlesztett a Chemium Kft. mintegy 800 millió forint felhasználásával – jelentette be Báthory György, a társaság képviselője.

A projekt megvalósításához a társaság 558 millió forintot nyert a Gazdaságfejlesztési Operatív Program Széchenyi 2020 forrásaiból, a teljes költség 30 százalékát pedig a cég önerőből finanszírozta.

A szolgáltatást  az eselyegyenlito.hu honlapon érhetik majd el a fogyatékossággal élők, mintegy másfél hónap múlva. A honlapra látogatóknak a szolgáltatás igénybe vételéhez elsőként regisztrálniuk kell, ekkor fogyatékosságukat is meg kell adniuk. A rendszer minden felhasználó számára saját profilt generál, amelynek a segítségével a későbbiekben a szoftver az adott személy igényeinek megfelelően mutatja majd be az egyes weboldalakat. Az epilepsziásoknál a program letiltja a villódzó képeket, a gyengénlátóknál pedig jobban láthatóvá, könnyebben érzékelhetővé kódolja át a szoftver az adott honlapokat. A tesztüzem másfél hónapon belül indul, a végleges verziót annak tapasztalatai alapján alakítják ki.

A sajtótájékoztatón a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének képviselői kifogásolták, hogy a cég nem vonta be a vaksággal érintett emberek internethasználati szokásainak, igényeinek felmérésébe a szövetséget. Molnár Attila, a program egyik fejlesztője elmondta: a program végső kialakításának tervezésekor az országos szakmai szervezetek bevonására is törekszenek majd – tette hozzá.

MTI