Magyarország egyik legsikeresebb külgazdasági területe évek óta az élelmiszeripari export, amelynek növelése a magyar kormányzat kiemelt célja. Ennek jegyében szervezett online fórumot a Tel-Avivi Magyar Nagykövetség. Az esemény zárszavát Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondta.

A mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a magyar vidék jövője szempontjából történelmi jelentőségű, hogy Magyarország az európai uniós vidékfejlesztési források mellé az Unióban adható legmagasabb mértékű nemzeti társfinanszírozást biztosítja – fogalmazott a helyettes államtitkár. A hallgatóságot emlékeztette arra, hogy az elkövetkező hét évben Magyarország 4265 milliárd forintot fordít a magyar vidék, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére. A jövedelempótló támogatások révén pedig további 3272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrásból segítjük a hazai agrárgazdasági szereplőket. Így összesen több mint 7500 milliárd forintot fordíthatunk az ágazat fejlesztésére.

Bencsik Dávid az anyagi ráfordítás mellett legalább olyan fontosnak nevezte azt a közös munkát, amelyhez a „Bevezetés a kóser élelmiszerpiac világába” című online fórum megrendezésével a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a többi partnerszervezet is hozzájárult. Az agrárexport fejlesztését zászlajára tűző helyettes államtitkár fontos feladatának nevezte a magyar agrártermékek, a magyar élelmiszerek érdekeinek képviseletét a nemzetközi piacokon csakúgy, mint az információk és piaci igények feltérképezését, a magyar érdekek képviseletét a külpiacokon.

Bár árualapunk számos termékből növelhető, ugyanakkor elsősorban a minőséget igénylő réspiacok felfedezése és kiaknázása az az irány, amelyet fejlesztenünk kell és lehet – húzta alá Bencsik Dávid. Mint mondta, az évi 20 milliárd dolláros üzletággá nőtt kóser piac olyan nagy növekedési potenciállal bíró nemzetközi réspiac, amelyet nem hagyhatunk parlagon. A globális kóser élelmiszerpiac folyamatosan növekedni fog a következő évtizedben is. Egy sikeres kóser termék nem csupán Izrael piacát nyithatja meg, de sikeres belépő lehet Nyugat-Európa vagy az Egyesült Államok területére is. Már most is vannak magyar sikertörténetek, ilyen Európa legnagyobb kóser libavágóhídja, amely 2017 év végén, Csengelén nyílt meg a Magyar Kormány és az EXIM Bank támogatásával, vagy az Abonett-termékcsaládot gyártó Abonett Kft, valamint a baromfifeldolgozással foglalkozó Palmi-top Kft. is ide sorolható, termékeik jól szerepelnek a kóser piacokon.

Bencsik Dávid bejelentette, hogy a közeljövőben a Tel-Avivi nagykövetséggel közösen szerveznek egy üzleti fórumot, amelynek eredményes lebonyolításában számít nemcsak az élenjáró és versenyképes termékeket előállító, hanem az üzlet világában is rendkívül tapasztalt, felkészült magyar cégekre.

(Forrás: AM Sajtóiroda)