Az Európai Bíróság ügyben eljáró főtanácsnoka szerint vizsgálhatja nemzeti bíróság a devizahiteleknél az árfolyamkockázatot a kölcsönt felvevőre terhelő, jogszabályban rögzített feltétel tisztességtelenségét, ha a szerződésben nem világosan és érthetően fogalmaztak.

Evgeni Tancsev uniós bírósági főtanácsnok egy magyarországi devizahiteles perrel kapcsolatban megfogalmazott álláspontja szerint az olyan esetekben, amelyekben a feltételt a szerződésben nem világosan és érthetően fogalmazták meg, a nemzeti bíróság megvizsgálhatja, hogy az olyan tisztességtelen feltételnek minősül-e, amely nem kötelezi a fogyasztót – derül ki az Európai Bíróság közleményéből. (A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot.)

A testület által vizsgált ügyben két magánszemély 2008 februárjában kötött svájci frankban nyilvántartott kölcsönszerződést egy magyar bankkal. A szerződés értelmében a havi törlesztő részleteket forintban kellett fizetni, de a részletek összegét a forint és a svájci frank aktuális árfolyama alapján számították ki. Ezenfelül a kölcsönt felvevők vállalták, hogy viselik az árfolyamkockázatot.

A későbbiekben az árfolyam változása miatt nagymértékben emelkedtek a törlesztő részletek, ezért a hitelt felvevők 2013 májusában a magyar bíróságok előtt keresetet indítottak az OTP Bank és az OTP Factoring ellen. Az eljárásban felmerült az a kérdés, hogy az árfolyamkockázatot a kölcsönt felvevőkre terhelő szerződési feltétel tisztességtelennek tekinthető-e, és emiatt megállapítható-e, hogy az nem kötelezi a kölcsönt felvevőket amiatt, hogy e feltételt a bank nem világosan és érthetően fogalmazta meg.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy Magyarország 2014-ben olyan törvényeket fogadott el, amelyek a deviza alapú kölcsönszerződésekben megszüntettek bizonyos tisztességtelen feltételeket, az ilyen szerződések alapján továbbra is fennálló szinte valamennyi fogyasztói tartozást forintosítottak. Az új törvények azonban továbbra is a kölcsönt felvevőre terhelték az árfolyamkockázatot. 

A Fővárosi Ítélőtábla, amely az ügyet elbírálja, azzal a kérdéssel fordult az Európai Bíróságához, hogy a nemzeti bíróság értékelheti-e tisztességtelennek az árfolyamkockázatot a kölcsönt felvevőre terhelő feltételét annak ellenére, hogy e feltétel érvényességét a magyar jogalkotó megerősítette.

A főtanácsnok a két magyar magánszemély által svájci frankban nyilvántartott kölcsönügylettel, és az erre vonatkozó perrel összefüggésben hangsúlyozta: az olyan feltétel, amelyet jogalkotási beavatkozás tett a deviza alapú kölcsönszerződés részévé, és amely fenntartja az árfolyamkockázatot a kölcsönt felvevőre terhelő eredeti feltételt, az uniós irányelv „értelmében nem tükröz kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket”. (MTI)