Három magyar vállalkozás is ott van a leggyorsabb fejlődést mutató társaságok európai listáján a legjobb százban. A győztes árbevétele 120-szorosára nőtt 3 év alatt.

Az inc.com magazin 2007 óta az USA-ban, tavaly óta Európában is elkészíti a legnagyobb növekedést elérő cégek ötezres listáját.

A 2016-os listára azok az európai székhelyű, magánkézben lévő társaságok kerülhettek fel, amelyek 2011-ben minimum 200 ezer eurós (62 millió forint), illetve 2014-ben legalább 2 millió eurós (620 millió forintos) árbevételt produkáltak. A rangsort az árbevétel 2011 és 2014 közötti növekedése határozta meg – írja a magyarepitok.hu.

Tavaly 75-szörös, idén 120-szoros növekedésre volt szükség az első helyhez, amelyet az MP Vat Services logisztikai cég szerzett meg. A spanyol vállalat éves árbevétele 60,8 millió euróra (18,8 milliárd forintot) nőtt a vizsgált periódus alatt, 2011 és 2014 között a korábbi 500 ezer euróról (150 millió forint).

Az erősödő mezőny ellenére a magyar cégek száma 185-ről 280-ra növekedett egy év alatt az ötezres listán. Így Magyarország a korábbi kilencedik helyről a hetedik legtöbb céget felvonultató európai ország lett.

A SETINO Hungary Kereskedelmi Kft. az 51. helyen áll a ranglistán, a textil-nagykereskedelemmel foglalkozó vállalat legutóbbi árbevétele 3,5 milliárd volt, a vizsgált három év alatt 10,5-szörösre növelte a forgalmat.

A magyar tulajdonban levő T-Trans FŐÉP Építőipari, Kivitelező és Szállítmányozó Kft. az 55. helyen található. A budapesti székhelyű cég legutóbb 6 milliárdos nettó éves árbevételt könyvelt el. A vizsgált 3 év alatt 932 százalékos növekedést produkált.

A legjobb száz közé a biatorbágyi központú General Transport Company Kft. is bekerült, a szállítmányozó vállalat 9-szeresére növelte árbevételét, ami legutóbb 1,3 milliárd forint volt.