A Magosz javaslatára most azon dolgoznak, hogy a nagyobb birtoktestekre a gazdák összefogva, többen licitálhassanak, s ha nyertek, egymás között oszthassák meg a földet a korábbi megállapodásaik alapján – számolt be el Jakab István egy gazdafórumon.

Az európai uniós és a hazai erőforrások maximális kihasználásával 30 százalékkal növelhetjük az agrárágazat teljesítményét, amely tavaly elérte a 2400 milliárd forintot – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke hétfőn, a hajdú-bihari Bocskaikertben tartott térségi gazdafórumon.

A Magosz elnöke szerint ennek érdekében kell a huszadik században létrejött intézményhálózatot átalakítani úgy, hogy a 21. században is tudja segíteni az ágazat szereplőit. Olyan átalakítás azonban nem lesz Magyarországon, ami hátrányosan érintené a termelőket, ellenkezőleg: az a cél, hogy a gazdák időben és pontosan megkapják a juttatásokat – jelentette ki Jakab István.

A politikus az erőforrások jobb kihasználását elemezve megemlítette az öntözés fontosságát, az ugyanis tarthatatlan állapot, hogy tavaly csupán a kukoricatermesztésben 100 milliárd forint veszteség keletkezett a szárazság miatt. Elemi érdeknek nevezte az öntözőrendszerek fejlesztését, s bár – mint fogalmazott – sikerült kiharcolni 54 milliárd forint támogatást erre a célra, ami összesen mintegy 100–120 milliárdos fejlesztést generál, ez még mindig nagyon kevés.

Jakab István szerint az EU-források felhasználásával oda kell vinni a vizet a gazdák földjéhez, s gondoskodni kell arról, hogy a vizet fel is tudják használni. Meg kell teremteni annak a feltételét is, ahol nincs elegendő felszíni víz, ott kutakból biztosítsák a vizet. Ebben komoly vitáink vannak az EU-val a vízdíjat illetően – tette hozzá.

A Magosz elnöke komoly gondnak nevezte, hogy az orosz embargó miatt az EU-ban „bentragadt” mezőgazdasági termékek miatt hatalmas nyomás alá kerültek a gazdák. Utalt a tejre, illetve a lengyel almára, ami elárasztotta a piacot, így „hatalmas nyomás alá kerültek” a hazai termelők. Az Országgyűlés alelnöke teljesen jogosnak nevezte a tejtermelők hétfői demonstrációját, jelentősnek, de nem elégnek tartva a literenkénti 23 forintos támogatást. Szerinte elfogadhatatlan, hogy a nyugati országokban literenként 92 forint, itthon pedig csak 71 forint a tej felvásárlási ára, miközben a termelés önköltsége 103-105 forint literenként.

Jakab István végezetül a termőföldről szólva kijelentette: betartva az európai uniós jogszabályokat, a magyar gazdák védelme az első. Hozzátette: az állami földek értékesítésének első szakaszában 130 ezer hektár, a most zárult második szakaszban 50 ezer hektár termőföld talált gazdára.

A Magosz javaslatára most azon dolgoznak, hogy a nagyobb birtoktestekre a gazdák összefogva, többen licitálhassanak, s ha nyertek, egymás között oszthassák meg a földet a korábbi megállapodásaik alapján. Azt is szorgalmazzák, hogy különálló kisebb birtokokra külön-külön licitálhassanak az érdeklődők, de a vételárat egyetlen hitelszerződéssel egyenlíthessék ki.

MTI