Szíve szerint már idén decemberben megnyitná a Budapesti Operettszínház harmadik játszóhelyét a felújított egykori Moulin Rouge-ban Lőrinczy György. A főigazgató a kinevezése óta elért eredményekről beszélt a KamaraOnline-nak. Elmondta, hogy idén nyáron is megrendezik a Budavári Palotakoncertet, ősszel pedig a Nemzeti Múzeummal lesz közös akciójuk.
– 2014 novembere, a főigazgatói kinevezése óta biztos azoknak a területeknek a munkáját is alaposabban megismerte, ahol korábban nem volt otthon, mondjuk, a könyvelését vagy a varrodáét. Talált olyan területeket, amelyekbe erősebben bele kellett nyúlnia?
– Tizenöt évig rendkívül sikeres művész igazgatója volt a színháznak, Kerényi Miklós Gábor (Kero) személyében. Ő rendkívüli képességű menedzser is, de a szervezés és az épületüzemeltetés talán kicsit mostohagyerek volt. Erre mindenképp több figyelmet fordítottam. Ennél azonban jóval nagyobb vállalás teljesítésén dolgozunk. Az Operettszínházhoz tartozik történetileg is az egykori Moulin Rouge. De most a Fővárosi Közgyűlés döntött arról, hogy hosszú távú bérletbe adja az épületet. Az Operett kamara színháza lesz, a harmadik játszóhelyünk a színházon belül. Az átalakítási munka az én főigazgatói nagy projektem.
– Mikor számíthatunk a megnyitására?
– Remélem, hogy még idén decemberben, de legkésőbb 2017 tavaszán. A pontos dátum engedélyeztetési és közbeszerzési eljárások függvénye.
– Van elég pénz a projektre?
– Van. Intézményünk komoly költségvetési támogatást kapott 2016-ban a kormányzattól. Ebből jut a felújításra és a majdani üzemeltetésre is. Érdekes jogi helyzetben vagyunk, az épület ugyanis fővárosi tulajdonú, de az Operettszínház állami fenntartású lett. A kormányzat rajtunk keresztül bérleti díjat fizet a fővárosnak, ebből az összegből fordíthatunk állagmegóvásra is. Vagyis a főváros szintén hozzájárul az egykori Moulin Rouge újranyitásához.
– A korábbi évi 4 milliárd forintos költségvetés ezek szerint nagyságrendileg növekedett?
– Az állami támogatásunk a korábbi másfélszeresére, 1 milliárd forintra nőtt, ha nem számítjuk a bérleti díjat. Ez az összköltségvetésünk 25 százaléka. A társintézményekhez képest rendkívül alacsonyak voltak a bérek, most ezt is rendezni tudtuk. Nagy büszkeségünkre a kormányzat egyre több külföldi, országimázs-építő programra kér fel minket részvevőként. Két napja éppen Új-Delhiből jöttem haza, ahol a Csárdáskirálynő promóciós turnéján voltunk. A magyar kultúrát és a hungarikummá lett operettet a Balassi Intézettel együtt is népszerűsítjük. A nagyobb költségvetésből fedezhetjük azt is, hogy egyre többet szerepelünk vidéken, a kormányzati kulturális alapellátás program jegyében. A vidéki nagyvárosokban a nehezebb anyagi helyzetűek és a fiatalok is eljutnak az előadásainkra.
– Van a világon olyan hely, ahová még nem jutott el a társulat?
– Ha a kontinenseket nézzük, akkor Ausztrália számunkra még fehér folt.
– Melyek az idei turnétervek?
– Nem csak a turnékat említeném. Sok koprodukcióban veszünk részt, Kero például Szentpétervárott rendezi A mosoly országát. Áprilisban Zentán tartunk nagy gálát, utána Olaszországba, Triesztbe utazunk, majd Münchenben lépünk fel. Ősszel Ravennában várják a társulatunkat. A Szépség és a Szörnyeteggel öt évig, évi száz előadással a német piachoz köt a szerződés, nyáron Duisburgban és Frankfurtban játsszuk.
– Ehhez az elképesztő szervező munka mellett hatalmas társulatra is szükség van. Hiszen fizikailag sem lehetne győzni a budapesti, vidéki és külföldi fellépéseket.
– Nagyon komoly logisztikai feladat mindez, amelyet úgy lehet sikeresen teljesíteni, hogy Kero viszi a művészeti vonalat, én pedig a szervezéssel, menedzseléssel együtt minden mást.Idén már harminc éve, hogy a művészet világában dolgozom. Nagy szerencsém, hogy a legkülönbözőbb területeken (közönségszervező, kommunikáció, rendező asszisztens, táncos) szereztem tapasztalatokat. 18 éves koromtól dolgozom, minden iskolámat a munka mellett végeztem el. A produkciókat teljes egészében átlátom, tudom, hogy melyik fázishoz mi kell, mert minden területtel személyes a kapcsolatom.
– Főigazgatói tervei között szerepelt egy közös bérleti rendszer kialakítása.
– Egyelőre nem jutottam előbbre, de nem személyes kudarcomként fogom fel, és nem is adtam fel a tervet. Nem nevesíteném, de bizonyos nemzeti intézmények sajnos nem voltak partnerek. Azzal szembesültem, hogy egyes kollégák még mindig úgy tekintenek az Operettszínházra, amelyikkel nem tartják fontosnak az együttműködést. Pedig a közös bérlet gondolata nem azért született meg, mert plusz nézőkre lenne szükségünk. Hála Istennek folyamatos telt házzal mennek az előadásaink, Magyarországon az egyik legnagyobb nézőszámokat érjük el. Nagyon hittem és hiszek abban, hogy jó lenne, ha a családok egy bérletben több műfajra vehetnek belépőt.
Van azért pozitív példa is. Megtiszteltetésnek tartom, hogy a Nemzeti Múzeummal együttműködés kezdődik a következő évadban. Bizonyos történelmi témájú bérleteinkhez ingyenes kiállítási belépők fognak kapcsolódni. Az 1956-os forradalom emlékére bemutatjuk a Lady Budapest című musicalt. Minden belépőhöz a Nemzeti Múzeum ingyen adja majd a jegyet az ’56-os kiállításához. Az előadás és tárlat népszerűsítését is közösen végezzük majd.
A közös bérlet egyébként járhat logisztikai nehézségekkel is. Lehet, hogy valaki, nem akar olyan hosszú távra tervezni, mint az Operettszínház.
– Ön mennyire előre tervez?
– A bemutatók tekintetében, elsősorban a jogdíjak és szervezési feladatok miatt, három évre. A konkrét műsort nézve természetesen mindig egy-egy évadot tervezünk. A bérletek miatt már most elkezdtük összeállítani a 2016-17-es évadot. A rendszerben hagyunk rugalmasságot, nálunk például két hónapra előre lehet napi jegyet vásárolni. Így lehetőségünk van belenyúlni a műsortervbe, ha például extra megkeresést kapunk, ami a fenntartónak vagy a színháznak fontos.
– A repertoár összeállításában nyilván Öné az utolsó szó, de a tervezésben abszolút előnyt élvez Kerényi Miklós Gábor?
– Ha nem is hiszi el mindenki, mi mindent megbeszélünk, a fontos kérdéseket négyszemközt. Termékeny vitáink vannak, s azok után soha nem úgy állunk fel, hogy a másik vesztesnek érezze magát. Csapatban dolgozunk, a főzeneigazgatóval, a karmesterekkel, irodalmi vezetőkkel együtt – mindenkinek értékes a véleménye. Keróval 25 éves a közös múltunk, nagy dolog, hogy ennyire ismerjük a másik gondolkodását. Korábban is mindig azok voltak a legsikeresebb projektjeink, amikor maradéktalanul megbíztunk a másik szakmai tudásában. A kettőnk együttműködése soha nem kompromisszumokra épült, hanem a siker megtalálására.
– Amikor kinevezték főigazgatónak, volt olyan érzése, hogy nem lesz sikeres az együttműködésük az új felállásban?
– Jól ismerjük egymást, nekünk nem volt ilyen érzésünk. Akadtak persze, akik igyekeztek minket egymás ellen hergelni, ám ezek felesleges próbálkozások voltak. Nem csinálunk presztízs kérdést abból, ha valakinek jobb gondolat jut az eszébe, hanem azt boldogan elfogadjuk.
– Ugyancsak a tervei között szerepelt a színházi stratégiai tanács felállítása.
– Ez sikeresen működik. Ezeket az értekezleteket egyébként ne úgy képzelje el,mint valamiféle nagyon szigorú fórumokat! A tanács tagjai eleve folyamatos kapcsolatban állnak egymással. A napi munka megkoronázásaként negyedévente, félévente leülünk nálam egy jó vacsorára,hogy néhány pohár finom bor mellett összegezzünk és megbeszéljük a következő nagy feladatokat.
– Hogyan lehet mozgatni egy 360–370 főből álló szervezetet?
– Korábban valóban ennyi volt a közalkalmazottaink száma. A nagyobb költségvetés miatt viszont most már ők is 400-an vannak, és hozzánk tartozik még hozzávetőlegesen 150 szerződéses munkatárs.
– Van terület, ahol nagyobb a fluktuáció?
– A balettkar és az énekkar eleve speciális helyzetben van, mert külön figyelni kell az életkorra. Előfordultak érzelmileg nehéz döntések, hogy egy-egy „kiöregedőnek” másik feladatot tudjak ajánlani a társulaton belül, de mindenkinek felkínáltam a lehetőséget. A technikai személyzetnél, az alacsonyabb végzettségűek és kisebb keresetűek között talán nagyobb a jövés-menés. Mivel ezek ugyancsak fontos munkaterületek, itt is rendeztük a fizetéseket. Így magasabb képzettségűeket tudunk felvenni, akiknek nem áll szándékukban más helyet keresni.
– Azt gondolom, igazi presztízs az Operettszínháznál dolgozni, vagyis pokoli nehéz lehet bekerülni a társulatba.
– A mi világunkban is érdekes a munkaerőpiac kérdése. Egyrészt azt mondják, hogy nem könnyű munkát találni, másrészt azt látom, hogy nagyon nehéz jó munkaerőt szerződtetni. Nagy problémának tartom, hogy a fiatalok nagyon későn kezdenek el dolgozni. Ez mostanában divat lett, ám óriási katasztrófához vezethet. Mondjuk, idejön hozzánk valaki 27–28 évesen, és hiába van két nyelvvizsgája, mindenféle mesterfokú diplomája, mégsem lehet a munkahelyre szocializálni. Egyszerűen nem fogja fel például azt, hogy mennyit kell dolgozni, nem lehet késni, hogyan kell az idősebbekkel viselkedni. Ilyesmit ugyanis nem tanítanak az egyetemeken. Ezért lenne fontos tanulás melletti munkával tapasztalatot szerezni.
– Akár ezt is megtaníthatja diákjainak, és természetesen azt, hogy milyen egy modern színházi menedzser.
– Két egyetemen is tanítok, Marosvásárhelyen és Budapesten a Színművészetin. Olyan kurzust vezetek, amely egy színházi előadás megszületését a gondolattól a darab eljátszásáig egy rendszerben nézi és veszi sorra az összes feladatot. Vagyis azt is tanítom a leendő „színházcsinálóknak”, hogy miként valósítsák meg az elképzeléseiket.
– Hogyan ösztönzik új magyar darabok születését?
– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert tudják, hogy az Operettszínház erre nagyon nyitott. Sok ötlettel keresnek meg, van miből válogatni. A Szép nyári nap, az Abigél, a Szentivánéji álom esetében mi magunk kezdeményeztünk.Kero, Somogyi Szilárd, Lőrinczy Attila (aki nem titok, hogy a testvérem, és előbb volt itt munkaviszonya, mint nekem) vagy jómagam hoztuk az ötletet. Most is van két-három elképzelésünk, aminek a megvalósításán dolgozunk, még akkor is, ha esetleg nem jutnak el a bemutatásig. Egy színháznak erre is költenie kell.
– Jónak tartja az operett-musical arányt a repertoárban?
– Sokan mondják, hogy a Kero-érában nagyon előretört a musical. Pedig ez nem igaz. Anno a Chicagót, a My Fair Ladyt vagy a Hegedűs a háztetőn-t itt mutatták be, vagyis az Operettben évtizedek óta játszanak musicaleket. Évente összesen 500 előadásunk van itthon és külföldön, és ma sokkal több operettet játszunk, mint korábban. Mi egy hónapban 16-20 operettet játszunk, míg az elődeinknél 10-12-nél nem volt több. A musical felkapott lett Magyarországon, nagy a konkurencia. Azonban megújulásra vágyó, magas zenei színvonalú nagyoperett előadást modern változatban csak mi játszunk – nagy zenekarral, operai igényű szólistákkal, nagy énekkarral. Ez változatlanul a nagy lehetőségünk, hiszen itthon és a világban az operett újabb aranykorát éli. Ezért az is elképzelhető, hogy a következő években a repertoárban több operett lesz a musicalekkel szemben.
– Hátha még kortárs operett-szerzők is jönnének!
– Mi ebben nem hiszünk, szerintünk nincsen ilyen. Nincs kortárs operett, ahogy kortárs barokk opera sincs! A kortárs operett a musical. Az operett egy korszaknak volt a zenei világa. Egy adott kornak a népszerű zenéjét, a slágereit vagy slágerstílusát visszük be a színházba, és dramatikus történetekkel meséljük el. Ilyen alapon nincs különbség az operett, a musical és a rock opera között, csak az egyik a 19. század végének-20. század elejének a zenei stílusát vitte be a színházba, a másik pedig az ezredfordulóét.
– Hogyan lehet naponta becsalogatni a közönséget? Az ember azt gondolná, mi sem egyszerűbb, csak meg kell lovagolni a sikerhullámot.
– A tanítványaimnak is azt szoktam mondani: nem tudom, mi lesz igazán sikeres. A siker alapja minden bizonnyal az, hogy rengeteget dolgozunk, empátiával figyeljük a körülöttünk végbemenő folyamatokat. Szívünket, lelkünket tesszük bele minden produkcióba, sztárokat építünk. Hogy mégis mi a sikerünk titka? Mindenki imádja, amit csinál, és ez az energia,szeretet, profizmus jön át a közönség felé.
– És mi általában a magyar színházak titka?
– A színesség. Az operettől az operán át a klasszikus népszínházig vagy az alternatív helyekig mindenki talál a maga ízlésének megfelelőt.Magyarországon erős hagyománya van a színháznak, szerencsére egyre többen anyagilag is megengedhetik maguknak, hogy beüljenek egy előadásra.Ráadásul a nyugatiakkal ellentétben a magyar színházakba a belépők, a különböző állami támogatások miatt is, jóval olcsóbbak. Egy szállodai szobáért, egy jó vacsoráért, egy taxiért már majdnem annyit fizetünk, mint például Ausztriában. A bécsi testvérszínházunkban viszont a legolcsóbb jegy kerül annyiba, mint nálunk a VIP-kategória.
– Lesz idén nyáron is operett gála a Budavári Palotakoncerten?
– Lesz, a legfrissebb információk szerint ugyanis még nem kezdődik el a felújítás a Várban. Nekünk a nyár amúgy most sem a szabadságról szól majd, elképesztően erős programot teljesít a társulat.A már említett német turné mellett a Szegedi Szabadtéri Játékokon az Ének az esőbenelőadással szerepelünk, a száz éves Csárdáskirálynővel Debrecenbe megyünk, fellépünk Fertőrákoson, a nyár végén pedig hagyományosan Bajára látogatunk. Nem lesz olyan nyári hét, amikor egy vagy inkább két produkcióval ne szórakoztassuk a közönséget.
– Ehhez akkor már csak az kell, hogy a barométer ne álljon esőre.
– Nem állunk rosszul az égiekkel, eddig kevés szabadtéri előadásunkat kellett az eső miatt más időpontra tenni. Remélem, hogy imáink most is meghallgatásra találnak.
Szerdahelyi Csaba
(Fotók: Budapesti Operettszínház és KamaraOnline)
