A következő, várhatóan kora tavaszig tartó időszakban a Városháza és a kerületek munkatársai, szakértői véleményezik, vizsgálják a beérkezett ötleteket – közölte Karácsony Gergely főpolgármester.

Az ötletgazdákat az eredményekről tájékoztatva, velük egyeztetve és együttműködve kezdik majd meg tavasszal a következő véleményezési szakaszt – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy Budapest nagyon nehéz helyzetben van. „A világjárvány okozta gazdasági pusztítás és a kormányzati elvonások közepette a következő hónapok embert próbálóak lesznek” – fogalmazott, hozzátéve: épp a részvételi költségvetés és az ehhez hasonló programok mutatják meg, hogy „kreativitással, közös gondolkodással, nyitottsággal és együttműködéssel még szűkös forrásokból is rengeteget tehetünk azért, hogy Budapest valóban mindannyiunké legyen”.

(Forrás: MTI, fotó: Mohai Balázs)