Több tízezer késedelmes vagy már felmondott lakossági jelzáloghitellel rendelkező adóst keresnek meg szeptember végéig a bankok, takarékszövetkezetek és pénzügyi vállalkozások az ügyfelek fizetőképességének helyreállítása érdekében.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) márciusban megjelent ajánlásának megfelelően fizetési késedelembe esett lakossági jelzáloghitelesek, illetve – már felmondott hitelük nyomán – követelésekkel tartozók tízezreit keresik meg a nyári hónapokban és az ősz elején a hazai hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások. A cél mielőbb rendezni az itthon még meglévő mintegy 144 ezer nem fizető (késedelmes vagy már felmondott) jelzáloghitellel rendelkező ügyfél helyzetét – közölte az MNB.

A pénzügyi intézményeknek így meg kell kísérelni a kapcsolatfelvételt az adósokkal, kezesekkel, jelzálog-kötelezettekkel, s ennek nyomán információkat kérni tőlük, értékelni helyzetüket, illetve megoldási javaslatokat tenni. Mindehhez azonban elengedhetetlen az ügyfelek együttműködése, akik csak a sikeres közös megoldás esetén tudnak mentesülni a nem fizetett tartozás behajtásától.

A jegybanki ajánlás alapján a pénzügyi intézmények felhívó és tájékoztató levéllel, illetve személyes vagy telefonos úton kell megkíséreljék a kapcsolatfelvételt a késedelmes adós(ok)kal, kezessel, zálogkötelezettel. A megkeresés révén a pénzügyi intézmények az adósok számára, azok közreműködésével olyan megoldást találhatnak, amely hosszú távon biztosítja a hitel visszafizetését és megelőzi a hitelszerződés felmondását. Az együttműködő, pontos adatokat szolgáltató adós(ok)kal ezután 3 hónapon belül születhet írásos egyezség a közös megoldásról.

A kapcsolatfelvételkor a pénzügyi intézményeknek tájékoztatniuk kell az érintetteket többek közt a késedelmes tartozás adatairól. Az együttműködő adósoktól – kizárólag a közös megoldás kidolgozására – információkat kérnek egyebek közt munkaviszonyukra, jövedelmükre, a fedezeti ingatlan részletes jellemzőire, az életkörülményekre, s az esetleges egyéb tartozásokra vonatkozóan. A pénzügyi intézményeknek ezek alapján egyedileg elemzik azok fizetőképességét, segítő szándékkal felmérve egyebek közt a késedelem okait, az adósok jelenlegi és várható helyzetét. Mindezek nyomán az érintett hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások – írásban, közérthető nyelven, az előnyöket és hátrányokat is ismertetve – legalább két, személyre szabott fizetésrendező megoldási javaslatot készítenek az adósoknak.

Az MNB elvárja, hogy a hitelügylet átalakítása vagy a felmondott követelés részletfizetése esetén a havi törlesztőrészlet nagysága arányban álljon az adós(ok) valós fizetőképességével. Ezzel kapcsolatban az ajánlás több követelményt is meghatároz: a törlesztőrészlet mértéke nem haladhatja meg az adós (ok) nettó havi jövedelmének 50 százalékát, továbbá a törlesztőrészleten felül a háztartásnál maradó jövedelemnek meg kell haladnia a létminimum szintjét. Az adós(ok) valós fizetőképességéhez történő illeszkedést biztosítja az is, hogy a hátralévő futamidő nem nyúlhat bele a nyugdíjas évekbe.

Az adós(ok)nak érdemes átgondolniuk a lakhatást továbbra is biztosító megoldások közül azokat a lehetőségeket is, amelyek a fedezeti ingatlan értékesítésével járnak. E körben szóba jöhet az értékesítést követően a kisebb, alacsonyabb fenntartási költséget jelentő ingatlanba költözés, vagy, olyan határozott idejű lakásbérleti konstrukció, amely lehetővé teszi az adós(ok) számára a bérleti időszak lejártakor az ingatlan visszavásárlását. A jegybanki ajánlás ösztönzi továbbá a mindenkor hatályos állami adósságrendező programokban való önkéntes részvételt is.

A nem teljesítő hitelek teljesítővé válása – ezáltal a hitelszerződések felmondásának, a követelések értékesítésének, és végső soron a végrehajtási eljárások megindításának megelőzése – kizárólag az adósok, az adóstársak, a kezes és a zálogkötelezett jóhiszemű együttműködése esetén valósulhat meg. Fontos ezért, hogy a pénzügyi intézményektől érkező leveleket, megkereséseket különös figyelemmel kezeljék az érintettek még abban az esetben is, ha esetleg korábban nem fordítottak erre kiemelt figyelmet.