Ezúttal már 790 millió forintért meg lehet vásárolni a Pikker másfél éve 851 millió forintért – hiába – kínált bólyi húsüzemét. Az ország egyik legmodernebb húsfeldolgozójának csak a fejlesztésére 1,2 milliárd forintot költött korábban a cég.

Ismét meghirdette a Pikker Kft. bólyi húsüzemét a Modulig Vagyonkezelő Kft., ám a társaság felszámolója ezúttal olyat lépett, amire a korábbi öt pályázat alkalmával nem volt példa: csökkentette a telephely irányárát. Az ország egyik legmodernebb húsfeldolgozóját tavaly háromszor, idén már két alkalommal kínálta megvételre a felszámoló, mindannyiszor 851,3 millió forintért, ám ezúttal már megelégedne 790 millió forinttal is.

A közel kilencezer négyzetméteres telken álló, mintegy négyezer négyzetméteres, komplett húsfeldolgozó üzem naponta mintegy 800 félsertés és a hozzá tartozó szalonna, illetve sertésfej darabolására, csontozására alkalmas, késztermékekből (például különféle főtt és füstölt szalonnák, kolbászok, virsli, párizsi) pedig napi 8-10 tonnát képes előállítani.

A húsfeldolgozó névleges maximális kapacitása darabolásból 100 tonna, húskészítésben 90 tonna, zsír- és töpörtyű készítésben öt tonna, míg előkészített húsból hét tonna naponta. Az ajánlatokat szeptember 2. és 19. között lehet benyújtani.

A Pikker 1990-ben jött létre a tönkrement mohácsi termelőszövetkezet romjain, annak vágóhídját vette át 17 alkalmazottal. A társaság 2000-ben állati fehérje-újrahasznosító üzemet épített, majd megvásárolta a bólyi húsüzemet az Agro-hús Kft.-től. (A bólyi ingatlan területén már jóval korábban, 1970 óta végeztek húsipari tevékenységet, az eredeti épületet a Bólyi Állami Gazdaság létesítette és vágóhídként üzemelt.)

A Pikker 400 millió forintos uniós támogatással összesen 1,2 milliárd forintot költött a telephely fejlesztésére, a 2011 őszén átadott beruházás előnyeit azonban már nem igen élvezhette: a társaság 2012-ben elvesztette egyik legnagyobb partnerét és ezzel bevétele jelentős részét. A cég 2013 végén csődöt jelentett, ám a felszámolást így sem tudta elkerülni.