A koronavírus-járvány miatti korlátozásokra tekintettel lemondták a hatvanéves múltra visszatekintő Brünni Nemzetközi Gépipari Vásárt, amelyre hagyományosan szeptember közepén került sor – közölte a vásár főrendezője.

A legnagyobb csehországi (korábban csehszlovákiai) gépipari kiállítás több évtizedes történetében – első ízben 1959-ben rendezték meg – az idei év az első, amikor elmarad a nemzetközi hírű és rangú vásár. A magyarországi iparvállalatok a kezdetektől fogva rendszeres kiállítók a vásáron.

„A vásárokra vonatkozó koronavírus-járvány miatti szabályok gyakorlatilag nem teszik lehetővé a rendezvény megtartását még korlátozott formában sem” – jelentette ki Jirí Krulis vezérigazgató sajtótájékoztatón. „Ugyanakkor azt is érezzük, hogy a kiállítók is elbizonytalanodtak, nem zavarja-e meg a rendezvényt a járvány esetleges második hulláma” – tette hozzá. Megjegyezte, a vásár lemondása a rendezőknek és a kiállítás iránt érdeklődőknek is komoly anyagi károkat okoz. „Nem volt más választásunk. Az emberek egészsége az első” – húzta alá a vezérigazgató.

A brünni kiállítási komplexumnak a gépipari vásár az éves bevételek mintegy 35 százalékát jelenti. Jirí Krulis bejelentette: a társaság azt tervezi, hogy 500 millió koronás (6,75 milliárd forint) kártérítést fog követelni az államtól veszteségeiért.

A Brünni Nemzetközi Gépipari Vásárt az utóbbi években átlagban mintegy 80 ezer ember kereste fel. A vásár és a társrendezvények bevételei meghaladják a hatmilliárd koronát (81 milliárd forint).

(Forrás: MTI, fotó: Trade Fairs Brno)