Az Országgyűlés keddi döntésével lehetővé tette, hogy a felsőoktatásban tanulók az iskolaszövetkezetek által szervezett diákmunkában is megszerezhessék a diplomájukhoz szükséges szakmai gyakorlatot.

A képviselők 171 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadták el a parlament keddi ülésén a szövetkezeti törvény módosítását a Fidesz kezdeményezésére.

A változtatás kimondja, az iskolaszövetkezetek akkor igazolhatják a hallgatók szakmai gyakorlatát, ha a diákmunkát biztosító vállalkozás arról nyilatkozik, hogy az általa biztosított munkavégzés feltételei megfelelnek a szakmai gyakorlattal és annak helyszínével szemben támasztott elvárásoknak.

A módosítás előtt az iskolaszövetkezeten keresztül diákmunkát vállalók azért nem szerezhették meg szakmai gyakorlatukat, mert a gyakorlat biztosításának feltételeit teljesíteni nem tudó iskolaszövetkezetekkel, és nem a gyakorlóhellyel álltak munkaviszonyban.

A Fidesz számításai szerint a döntés több tízezer diákmunkást érint.