A kisvállalati adó (kiva) választásával a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább 91 ezer cég spórolhatna a fizetendő adón jövőre. Az érintettek csütörtökön és pénteken kapják meg az erről szóló tájékoztatást – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A napokban elektronikus tájékoztatást kapó vállalkozásoknak mindenképp érdemes megfontolni a kivára-váltást, a cégek ugyanis jelentős összegű adót spórolhatnának meg – hangsúlyozta Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított számítási-módszer – amelynek alapját a korábbi évek beszámolói, bevallásai adták – mutatta ki, hogy hány vállalkozásnak érné meg a kivát választani.

Azonban a próbaszámításokat a 2022-es évre a várható eredmények alapján minden cégnek érdemes elvégeznie, hiszen a hivatal a számításait a múltbeli adatokra alapozza, és csak azoknál a cégeknél végzi el azt, amelyeknél minden szükséges információ rendelkezésre áll.

„Érdemes 10 percet szánni a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorára” – fogalmazott Izer Norbert, aki szerint szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég fejlesztésre fordítja vissza a keletkező nyereségét.

A választásban ugyan segít a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal, de a váltásban a legfontosabb szerep vitathatatlanul a könyvelőké és az adótanácsadóké – emelte ki az államtitkár. Mint mondta: most is számít az adószakma segítségére, hiszen a koronavírus-válság idején még fontosabb az, hogy a vállalkozások legális keretek között a lehető legtöbbet spóroljanak az adóterheiken.

Megjegyezte, hogy jövőre még vonzóbb lesz a kiva, hiszen egy százalékponttal, 11-ről 10 százalékra csökken az adómértéke.

A Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora az alábbi linken érhető el: https://kormany.hu/penzugyminiszterium/kiva-kalkulator

(Forrás: MTI/PM)