Szlovák cégen keresztül „tolta be” Magyarországra a német autókat egy nyíregyházi gépjármű kereskedő. Visszatekert kilométer-számlálóval, áfacsalással, hamisított dokumentumokkal kínált piaci ár alatt autókat. A gyanúsítottak bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények miatt felelnek – tájékoztatott az adóhivatal.

Látszólag olajozottan működött az a nyíregyházi autókereskedő által vezetett bűnbanda, amely hivatalos dokumentumok szerint szlovák cégen keresztül nettó áron vásárolt Németországból járműveket. A tényleges vevők egy fiktív adásvételi szerződést kaptak, mintha személyesen ők vásárolták volna az autókat Szlovákiából.

A személygépkocsik áfamentes behozatalával több, mint 11 millió forint összegű adóhiányt okoztak a költségvetésnek. További árelőnyhöz jutottak azáltal, hogy a kedvezőbb mértékű regisztrációs adóért a német forgalmi engedélyeket és a környezetvédelmi osztályba sorolást igazoló dokumentumokat meghamisították. Ezzel további mintegy 4 millió forintot csaltak el.

Nem elégedtek meg az államot megkárosító jogtalan profittal. Az átlagos magyar gépjárművásárlók igényét ismerve, a külföldről behozott gépjárművek kilométer-mérő óráját visszatekerték. A laikus vásárlókat is becsapták azzal, hogy látszólag keveset futott, rendszeresen karbantartott, megkímélt használtautók fogadták őket a kereskedésben. Ezzel a sértetteknek további megközelítőleg 9 millió forintos kárt okoztak.

A pénzügyi nyomozók a luxusban élő elkövetőknél házkutatást tartottak, és a négy gyanúsítottat bűnszövetség tagjaként elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás, gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása miatt kihallgatták.