Magyarország kenyere biztosított, az 1 millió hektáron vetett őszi búzát learatták, 5 millió tonnát sikerült betakarítani – mondta a földművelésügyi miniszter szombaton a Jászapátin rendezett hármas kerületi aratóversenyen.

Fazekas Sándor elmondta: az ország 1,2-1,3 millió tonnás kenyérgabona-, illetve takarmányszükséglete és az export is biztosított.

Pócs János, a Jászság fideszes országgyűlési képviselője beszédében méltatta a magyar gazdákat és Fazekas Sándort. Azt mondta: a miniszter mindent megtesz azért, hogy a magyar föld a magyarok kezében maradjon, mert a magyar föld a magyar embereké kell legyen.

Korinek László, a Magyarok Kenyere Mozgalom ötletgazdája az ünnepségen emlékeztetett: az öt éve létrejött mozgalom célja, hogy a rászorulóknak búzát gyűjtsenek. Az országban a legtöbb, 86 tonna búza, idén Jász-Nagykun-Szolnok megyében gyűlt össze. Ez a mennyiség több száz megyei gazdának, illetve – külön-külön 300 kilogramm búza felajánlásával – Horvátország, Szlovénia, Újvidék, Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a szórványmagyarság segítségének köszönhető.

A Kladiva Imre apát, plébános által megszentelt összesen 78 zsák búzát a rászoruló magyarok kapják majd: Erdélyben Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 2300 „gyermeke”, a budapesti Oltalom Karitatív Egyesület és a kárpátaljai, valamint hazai rászorulók – mondta Korinek László.