Gyakran érkeznek kérelmek a Budapesti Békéltető Testülethez olyan feltételekről, amelyekben jogellenesen korlátozzák a fogyasztói jogokat bizonyos webáruházak. A Testület ezért összefoglalta a közelgő „Black Friday” kapcsán, hogy mire érdemes ügyelni, ha a nagy akciók és leárazások reményében vásárolnak.

Közel százezres laptopot vásárolt interneten az a fogyasztó, aki csak a kibontást követően látta, hogy a terméket cseh billentyűzettel kapta meg. Már másnap jelezte a problémát és elállt a vásárlástól, de elutasították. Az indok: a gépen operációs rendszer van és annak aktiváló kódja a dobozban volt, amit pedig már felbontott.

A cég tévesen jogi kivételre hivatkozott, sőt később a fogyasztó a vállalkozás ügyvédjétől ugyanilyen tartalommal kapott félrevezető tájékoztatást. A Budapesti Békéltető Testület eljárásának köszönhetően később a vásárló mégis visszakapta a pénzét.

A fenti eset is mutatja, mire érdemes ügyelni, ha például laptopot, Tablet PC-t, asztali számítógépet vagy okostelefont szemel ki magának a vásárló. Internetes vásárlásnál ugyanis a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján az átvételtől számított tizennégy napon belül a fogyasztó meggondolhatja magát. Úgynevezett indokolás nélküli elállási joggal élhet, amikor saját költségén kell visszajuttatnia a terméket, a cég pedig köteles visszaadni a teljes kifizetett összeget. Van azonban néhány kivétel is ez alól. A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint épp ezek okozzák leggyakrabban a fogyasztók és a webáruházak közötti problémákat.

A rendelet szerint például lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvételekor nem gondolhatja meg magát a fogyasztó, ha már felbontotta a csomagolást.

A fenti ügyben a cég hivatkozása csak akkor lett volna igaz, ha számítógépes szoftvert vásárolt volna a fogyasztó. Azonban az ügy nem erről szólt. Mint ahogy a Budapesti Békéltető Testület eljáró tanácsa is leszögezte: a fogyasztó egy laptopot vásárolt, nem pedig szoftvert, tehát élhetett az indokolás nélküli elállási jogával és jogosan kérte vissza a vételárat. Az egyébként nem kötelező ajánlást később a cég önként teljesítette.

A beadványokban gyakran kifogásolják a fogyasztók, hogy elállás esetén a webáruház eredeti, gyári csomagolásban kéri visszaküldeni a terméket vagy olyan tájékoztatást ad, hogy vissza sem veszi a terméket, csak ha az sérülésmentes és még megvan az összes tartozék. Találkozni olyan esettel, hogy kizárólag a vételárat hajlandó a cég visszautalni, a fogyasztó által kifizetett kiszállítási költséget már nem. Ezek a feltételek azonban jogszabályba ütköznek.

Ha a fogyasztó él indokolás nélküli elállási jogával, akkor nem csupán a vételárat kell visszakapnia, hanem a kifizetett teljes összeget. Így a kiszállítás, futárszolgálat díját is, amennyiben azt felszámolta a cég a vásárlásnál. Ugyanakkor a fogyasztó kötelessége, hogy saját költségén visszajuttassa az árut, amelyet megrendelt.

A Budapesti Békéltető Testülethez korábban érkezett ügyekről itt olvashat.