A Daimler AG. stratégiai törekvése, hogy a nők is mind nagyobb számban vállaljanak munkát a német márka autógyáraiban. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára sokféle formában segíti a szakiskolai tanulók és főiskolai hallgatók bevonását a munka világába.
Négy szakmába kaptak betekintést a pályaválasztás előtt álló és az autóipar iránt érdeklődő általános iskolás lányok kedden a Mercedes-Benz Oktatási Központ nyílt napján Heliporton. A kecskeméti autógyár a németországi tapasztalatoknak megfelelően szeretné növelni a hölgyek arányát a gyártásban. A Girl’s Day elnevezésű programot német mintára 2013-ban rendezték meg először Kecskeméten.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a Gáspár András és a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskolákkal együttműködve 2016 szeptemberében is elindítja gyakorlatorientált duális képzését. A három éves szakmai oktatás menetét az utánpótlás igényekhez igazodva dolgozták ki. Az elméleti ismereteket a szakképzésért felelős intézményekben, a gyakorlati tudást a termeléssel azonos oktatási és gyártási körülmények között, a Mercedes-Benz oktatási központjában és az autógyárban sajátítják el a diákok.
A Daimler AG sokféle formában segíti a szakiskolai tanulók és főiskolai hallgatók bevonását a munka világába. Ennek egyik formája a duális képzési rendszerben való részvétel, aminek a meghonosításában úttörő szerepet vállalt a Mercedes-Benz kecskeméti gyára. A 2011 óta sikeresen működő program hosszú távon kínál kiváló, versenyképes ismereteket a szakiskolától egészen főiskoláig. A duális szakképzésre és főiskolai képzésre is sokszoros túljelentkezés van. 2014 májusában végzett az első 28 középiskolai tanuló, akik mindannyian állásajánlatot is kaptak a Mercedes-Benz gyárában. Tovább erősíti a vállalat reputációját, hogy az idén a kecskeméti gyár lett Magyarország legvonzóbb munkaadója a Randstad országos felmérése alapján.
A Daimler AG. stratégiai törekvése hazánkban is az, hogy tehetségükkel és szorgalmukkal a lányok is mind nagyobb számban járuljanak hozzá a Mercedes-Benz magyarországi eredményességéhez. E célt szolgálta a keddi nyílt nap, amire a város négy általános iskolájából mintegy hatvanan érkeztek.
Fotó: Mercedes-Benz