Az intézmény eredményességének, önfenntartó képességének javítását célzó program kezdődik a Debreceni Egyetemen. A Debrecen Venture Catapult Program című projektre csaknem 3,7 milliárd forint európai uniós, illetve hazai költségvetési forrást nyert az egyetem az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében.

A projekt részét képezi a kutatási és innovációs kapacitások fejlesztése, az inkubáció, a tudás- és technológiatranszferrel összefüggő tevékenységek javítása, valamint az intézmény tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő, tudásközvetítő tevékenységének erősítése – írja közleményében Gémesi Zsolt, a program szakmai vezetője. A projekt – amely 2021. szeptember 30-án zárul – egyik kiemelkedő célja a tudományos és kutatói utánpótlás feltételrendszerének javítása, a tudományos produktivitás növelése, valamint a doktori fokozatszerzési arány növelése. 

Az innovációs ökoszisztéma központ kialakításával hiánypótló, támogató infrastruktúra jön létre az egyetemen, amely az ötletgazdákat – hallgatókat, kutatókat – segíti céljaik megvalósításában, egyebek között egyetemi hallgatói inkubációs ösztöndíj program létrehozásával, innovációs, motivációs, tudásteremtési és tudásmegosztási-együttműködési kulcskompetenciák fejlesztésével, valamint képzési, tanácsadási szolgáltatás nyújtásával – ismertette a szakmai részleteket Gémes Zsolt. 

Hozzátette: létrejön egy egyetemi inkubátor, amely életképes ötleteket keres és segít az azokat megvalósító csapatoknak lerövidíteni a piacra lépéshez szükséges időt. A projektben kiemelt hangsúlyt kapnak az egészségiparhoz kapcsolódó fejlesztések és a külföldi egyetemekkel való együttműködés a közös kutatások és publikációk előmozdítására. (MTI)