
Geolokációs távolsági útikalauzon dolgozik egy magyar csapat. Ha rajtuk múlik, biztosan máshogy vonatozunk, buszozunk és hajózunk a jövőben.
„Az utazás kidobott idő a turisztikai szektor számára is. Ott ülünk, unatkozunk, miért ne tölthetnénk el hasznosan?” – mondja Kollai István, a „kulturális startup” ötletgazdája.
A Pozsonyi Magyar Intézetet korábbi vezetője, a Corvinus Egyetem oktatója útjai alatt a vonatablakon keresztül figyelte a várakat, folyamatosan bújta a Wikipédiát, próbálta kitalálni, hogy merre járnak.
Innen jött az ötlet: ha létezik városnéző túra, miért ne fedezhetnénk fel a tájat ülve? – olvasható a Forbes.hu-n.
Az ötletből Anroidra és IOS-re is elérhető app, valamint weboldal lett. A technika használhatóságát a térerő vagy a wifi gyengesége akadályozhatja, de Kollai István szerint az ilyen technikai problémák ideje lassan lejár.
A GPS-alapú app érzékeli, hogy merre járunk, a fejhallgató segítségével pedig narrációt kapunk (ez a webes verzióban nem működik). A HorizonGuide.net weboldal innovációja, hogy úgy rendeli a tartalmakat GPS-koordinátákhoz, hogy közben nem szükséges applikáció letöltése.
Az üzleti modell nem arra épít, hogy az utasok egy sokadik appért fizessenek. Ehelyett a webes megoldás a könnyű elérhetőségre, a skálázhatóságra, a ticketing- és egyéb interaktív megoldásokra építene. Az applikációval ezt kiegészítően B2B-modellt szeretnének követni.
Júniusban még csak a Dunakanyart térképezhetjük fel a programmal – a történész itt sem hazudtolja meg magát, köztudott, hogy a Pest-Vác vasútvonal volt az első az országban.
Július elsejétől indul a Budapest-Balaton, ősztől pedig a Budapest-Varsó útvonal, de Ausztria és Olaszország nagysebességű vasútvonalaira is készül a tartalom.