Különleges Ikarus buszokat tekinthetnek meg a látogatók a hétvégén Kőbányán, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. A Közlekedési Múzeum Ikarus MiniFesztjén szakmai beszélgetések, interaktív tárlatvezetések és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

A Közlekedési Múzeum a tavalyi siker után idén nyár végén is megrendezi Ikarus MiniFeszt elnevezésű programját. Szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között a magyar buszgyártás talán legmeghatározóbb képviselőjének különleges járműveit láthatják az érdeklődők a helyszínen.

Mint írják, a programra legendás buszok érkeznek a BKV Zrt.-től, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-től és magánszemélyektől is. A múzeum járművei közül megtekinthető lesz a híres Faros Ikarus, valamint a 211-es és a 311-es típus is, ráadásul a nagyközönség számára most először lesz látható egy Ikarus 256 autóbusz, amelyet a teljes restaurálás jelenlegi fázisában mutatnak meg a nagyközönségnek.

A tájékoztatás szerint a kétnapos programban szerepelnek interaktív tárlatvezetések is, ahol a látogatók mások mellett megismerhetik a múzeum gyűjteményéből kiállított, 1926-ban készült Ford T-modellt és ellátogathatnak egy igazi hidegháborús bunkerbe is. Emellett szakmai beszélgetéssel, a legkisebbeket érdekes gyerekprogramokkal várják a szervezők a kitűzőgyártástól a tetováláskészítésig.

A fesztiválon látható lesz 40 méternyi vasúti terepasztal is, amely a rendezvény után is megtekinthető lesz az Északi Járműjavítóban egészen szeptember 4-éig.

A különleges Ikarusok mellett a látogatók megnézhetik a múzeum Volt egyszer egy Északi. a történet folytatódik és a Meg nem épült Budapest című időszaki tárlatait is. Az eseményen az időszaki kiállításra váltott, adott napra érvényes belépőjeggyel lehet részt venni. Ezek online az www.kozlekedesimuzeum.hu weboldalon vásárolhatóak meg.

(Forrás: MTI, fotó: Bruzák Noémi)