A korábban a 119 földhivatalban nyilvántartott adatok a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) által üzemeltetett központi adatbázisba kerültek – mondta Fekete Gábor, a FÖMI főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A földtulajdon nyilvántartásáért felelős Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a FÖMI 1 milliárd 517 millió forint uniós támogatásból valósította meg a központi adatbázis létrehozásához szükséges informatikai fejlesztést.

A fejlesztés céljai között sorolta fel Doroszlai Tamás, a FÖMI osztályvezetője a gyorsabb ügyintézést, az elektronikus adatszolgáltatást valamint a költséghatékonyságot is. Az eredmény egyebek mellett az lett, hogy az egyes földhivatalok a központi adatbázishoz kapcsolódnak, onnan nyerik és oda továbbítják az adatokat. Kifejtette: megvalósult a naprakész közhiteles földügyi nyilvántartás, a nagy tömegben érkező ügyek elintézésének az ideje csökkent. Az arra jogosult földmérő vállalkozások pedig a Takarnet nevű elektronikus adatszolgáltatási rendszeren keresztül a nap 24 órájában juthatnak hozzá a földmérési adatokhoz, térképekhez.

Doroszlai Tamás a következő lépések között sorolta fel, hogy az új rendszer kapcsolódjon az ügyfélkapuhoz, illetve hogy megvalósuljon az elektronikus fizetés is.