Kortárs és klasszikus magyar festők – mások mellett Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos, Bak Imre és Ladik Katalin – képeit mutatja be Csúcsok között címmel a Kieselbach Galéria és az acb Galéria keddtől a Kieselbach Galériában látható, közös kiállítása.

A járványhelyzet idején a képzőművészet és a műkereskedelem is új utakat keres, hogy fenntartsa és bővítse kapcsolatát a közönséggel, a két galéria ezért döntött úgy, hogy eltérnek a korábbi évek gyakorlatától és idén nem aukcióval, hanem egy 140 művet felvonultató, különleges kiállítással zárják a téli szezont – közölték a Kieselbach Galéria és az acb Galéria vezetői.

Mint elmondták, a klasszikus és modern képek Kieselbach Tamás, a Kieselbach Galéria vezetőjének válogatási elveit tükrözik, míg az 1965 és 2020 közötti időszak képzőművészetét reprezentáló anyagot Pados Gábor, az acb Galéria tulajdonosa állította össze.

Pados Gábor emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időszakban a hazai kortárs képzőművészeti piac is kezd felzárkózni a klasszikusok piacához. Ennek nem feltétlenül van köze a járványhelyzethez, talán inkább hosszabb ideje tartó folyamatok kezdenek beérni, de már a klasszikusokkal foglalkozó galériák és aukciósházak is kezdik felfedezni ezt az új irányt – jegyezte meg.

Pados Gábor elmondása szerint Kieselbach Tamással már régóta tervezték a együttműködést, ennek az első állomása a most megnyílt kiállítás.

Kieselbach Tamás hozzátette: ez a kiállítási forma megadta a lehetőséget arra, hogy mindkét galéria a legjobb képeket mutathassa be és kínálhassa fel a gyűjtőiknek. Nem kellett kompromisszumokat kötni, így különleges kvalitású, izgalmas történetű festmények várják az érdeklődőket – hangsúlyozta.

A tárlat egyik kiemelkedő darabja Munkácsy Mihály Ecce homo című történelmi tablójához készült, 166-szor 219 centiméteres alaktanulmánya. A festmény történetének érdekes momentuma volt 1958, amikor akkori tulajdonosa – hatalmas feltűnést keltve – apróhirdetés útján keresett vevőt. A képet akkor az óriási összegnek számító 55 ezer forintért vásárolta meg a korszak legjobban fizetett színésze, Latabár Kálmán, most pedig 290 millió forintért találhat új tulajdonosra Munkácsy alkotása.

Kieselbach Tamás a kiállítás legfontosabb képei között említett Gulácsy Lajos Nő rózsával, 1904 című festményét is. A Firenzében készült, reneszánsz hatásokat mutató, különleges színvilágú, intim hangulatú portré a galériavezető elmondása szerint az előző századfordulós magyar festészet egyik kiemelkedő remekműve.

Kieselbach Tamás kiemelte az anyagból Aba-Novák Vilmos Cefalu című, kapitális főművét és Bihari Sándor A cilinderpróba című, kilenc évtizedes lappangás után felbukkan festményét is, de több fontos munkával szerepel a kiállításon például Vaszary János, Mednyánszky László és Kádár Béla, valamint Munkácsy Mihálytól is látható egy Párizsban készült páros portré is.

Pados Gábor Bak Imre Zöld című, 1969-es vásznát emelte ki, melynek Narancs című párdarabját néhány hete egy varsói aukción 46 millió forintért vásárolták meg, ilyen magas összeget pedig még soha nem adtak élő magyar képzőművész munkájáért. A nagyméretű, 150×200 cm-es festményt most először láthatja a magyar közönség.

Tót Endre úgynevezett Layout sorozatához tartozó képét Pados Gábor szerint a magyar pop art egyik csúcsműveként tartják számon, Ladik Katalin Poemim című zselatinos ezüst nagyításának egyik példányát a New York-i MoMA őrzi, Lakner László Das Kapital című vászna pedig a magyar hiperrealista festészet fontos darabja. Az utóbbi idők felfedezettje a gyermekrajszerű képeiről ismert Bozó Szabolcs, aki a kiállításra készítette Bödőcs Tibor című festményét.

A Csúcsok között című kiállítás 2021. január 30-ig látható a Szent István körúti Kieselbach Galériában.

(Forrás: MTI, fotó: Aba-Novák Vilmos: Cefalu/Kieselbach Galéria)