A közigazgatási perekben július 1-től a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet számára kötelező az elektronikus kapcsolattartás – hívja fel a figyelmet a NAV.

A közigazgatási perekben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 340/B. § -a szerint 2016. július 1. napjától a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet számára kötelező az elektronikus kapcsolattartás. A Pp. 397/I.§ (2) bekezdés b) pontjában, valamint a 397/J.§ (b) pontjában foglalt átmeneti rendelkezések értelmében a Pp. 340/B. § rendelkezéseit a 2016. július 1. napján és az azt követően indult közigazgatási eljárás során hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekben kell alkalmazni.

Ezekben a perekben a keresetlevelet és mellékleteit elektronikus úton az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél kell benyújtani. Az elsőfokú közigazgatási szerv a keresetlevelet az ügy irataival együtt öt napon belül felterjeszti a másodfokú közigazgatási határozatot hozó szervhez, amely azokat – a keresetlevélben foglaltakra vonatkozó nyilatkozatával együtt – tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz. Ha a keresetlevél a végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelmet is tartalmaz, a keresetlevelet és az ügy iratait az első fokon eljárt közigazgatási szerv három napon belül terjeszti fel a másodfokon eljárt közigazgatási szervnek, amely azt nyolc napon belül továbbítja a bírósághoz (Pp. 330. § (2) bekezdése). Ha a keresetet az első fokon eljáró közigazgatási szerv ellen kell megindítani, a 330. § (2) bekezdés alkalmazása során rá a másodfokú szervre vonatkozó rendelkezések irányadók.

A NAV által meghozott közigazgatási döntésekkel szembeni közigazgatási per kezdeményezésére a NAVKPER elnevezésű űrlap szolgál, amely az általános nyomtatványkitöltő program alkalmazásával tölthető ki. Az űrlapon lehetőség van a kereset rögzítésére, vagy a kereset önálló elektronikus dokumentumként is csatolható, a mellékleteket digitalizált formában kell csatolni. A NAVKPER nyomtatvány és kitöltési útmutatója innen tölthető le.